Egy perc álom volt, ez a földi élet… Egy percért jöttem, s benne éltem… Egy szép gondolat magjának sarja vala,

Egy nap sétálni indultam, eleget ültem már a gondokon. Az erdő napudvarai közt madarak csiripelték, nincs miért aggódom a holnapon.

Egykor egy erős szekér csillaga voltam. Kereke tört, s hulló izzó csillagként égtem el a múltba. Sötétség dédelgetett, s úgy

Mocsárban ragadtam.., egy faágért kiáltok, s csendben figyelem a süllyedő világot. Ma hontalan szónokok akarják törölni jókedvem, pusztítják hazám, s

Szeretem azokat, kik a nemzetért megszólaltak, s mikor eltávoztak, az igaz szó emléke előtt, magam is meghajoltam! Érchegyi Csaba Rudolf

Fiatalon vakító napsütésben egommal a földemet szántottam. Vetéskor elhullott magjaimat, percekben s órákban számoltam. Szivárvány könnye hullott rám életem derekán,

Haragosak az Istenek. Ma két Isten sem elég, hogy az emberek higgyenek. Éji zordban jő majd el, vihart hoz s

Egy filmben születtünk, mi előttünk pereg. Könnyek s kardok ítélnek sorra minket…, és közben az idő veszteget. Rendezőként születtem, belőlem

Hatos fogat húzta ma gondolatom. Felhők hullámzó tengerén vágtattak…, könnyen s szabadon. Nap korcsolyázott a felhőn, sugara festette meg az

Ó mekkora ez a világ, talán nem is férek bele…, lelkem arra vár, hogy újra szabad legyen. Tömegbe zárhatnak, szeretve

Olyan szótlan ez a szoba, elmém néma hangját hallom, s közben a beszűrődő csillagfény futkározik rajtam. Gondolkodom, ki az úr?

Büszke magyarnak lenni, de szép. Állok hazám előtt emelt fővel, s attilában tisztelgek én. Bölcsőm nyelvében születtem. Anyám első szava,

Egy szóban gazdagodom, úgy hívják szeretet. Szabad lényem kortyolt belőle, s vele a pillanat repített. Ébredés korszaka ez miben ma

Igaz emberek, igazában zengett a szó, a bölcsesség himnusza volt, ritkán hallható. Nem volt szükség semmire, csak egy pillanatra, mi

Zöldellő s aranyló fák pompáznak a kertben, a pázsit erdőt a pitypang szőnyeg már sárgáról, fehérre meszelte. Felnézve a felhők

Szikla hátán merengtem, mit a víz simogatott. Kedves játék ez, mert a part társat kapott. Ezerarcú a táj, bárhova tekintek.

Néha jó, ha a csend hozzám beszél, szeretem ha az esti virágokon ringatózó cinkék éneke oltja el a fényt. Hallom

Elnyúlt az est, a lámpák pislogtak, világrengető gondolataim elköszöntek, otthagytak. Ciripelő tücskök halk zenéje csukta le szemboltom, alatta én, mint

Tavasszal a földanya ébreszti az erdőt s menyasszonyi ruhákat öltenek a fák. Újra esküsznek virágba borulva, kiket a nap tanúként

Erdei virágok illata terjeng a szobámban, képeim zuhatagjában hídként ívelt a szivárvány. Tudom, hogy az idő csak a szépnél áll

Ma egy könyvben barangoltam, bevallom szavak közt botladoztam. Magamról olvastam, mintha ott lettem volna, ami megtörtént igaz vagy sem, csak

Gyermekeim szeretete láttán, olvadok én, mint jég az Antarktisz hátán. Hangjukkal bilincselnek s nem tudok gondolkodni, vérem látom bennük, büszke

A valóság az, ami megcsalt engem, illúziók képei fogták körbe lelkem. Egóm ereje elmém legyűrte, fiatalként harcoltam, előre, előre… Rohanó

Ez az este olyan volt, mint a többi. Válás után az ember, nem tud tétlenkedni. Írok nyugtalan, éji vízesésként a

Egy este fent jártam az égen, a távoli fény melegített s a hideg ölelt a sötétségben. Fénymadár árnyékát láttam egy

Ma napsugárban utazó széllel szárnyaltam, s hullámzó tenger ringatott ha fáradtam. A virágillatokat kértem, álomport szórjatok s az angyalok énekéhez,

Szomszédjaim, ébredjetek, ébredjetek! Fekete angyal jön most érettetek. A szabadságról ébren álmodjatok, robajok közt tűzoszlopok törnek fel, vigyázzatok. Puskapor s

A nemzet egyik birtokosaként e földre születtem, őseim nyelvével, világokat értem el. A Föld, amit Magyarul ejtenek, nemzetet szült s

Kedvesem, háborúztál velem de én békét kötöttem. Szenvedtem s ahogy néztél rám a boldogság mámorában lebegtem. Szerelmünk tüze szívünk darabjait

Az időben születtem, mi időt adott,… de apámtól közben elvette, így Ő most halott. Anyám túlélte,… most virágzó orgonák játszanak

Egy konok ember, magával szembenézni nem mer. Szikla lelkét eső veri, erodálja őt, ahogy az idő eszi. Repedéseit a sivatagi

Nem gondolkodom ma már, írni is felejtek, merengő villanásaim közt nem tudom miért nevetek. Valahol máshol vagyok, átjárók előtt állok,

Ha azt hiszed valami elveszett, veled van,… csak a képzeted a szemed előtt gondolatként temetett! Érchegyi Csaba Rudolf 2021.11.08. Jelen

Sötét szobában ülök s egy gyertya lángol, a falon előttem egy bujdosó árny táncol. Festeget a falra, de le is

Ég és föld előtt születtem, s cseperedve tetteim a kellő időt követte. Láttam mindenben fészke van a létnek, de nem

A Nem-et sokszor nem tudom miért mondom, tagadok s félek, hogy ne érjen utol gondom. Ha Igent mondok, az mindig

Süllyedek húz le valami s csak a szívem dobogását tudom hallgatni. Az álom hív, de a gondolatom nem ereszt, testem

Éjjel ébredtem a gondolatok törtek rám, behunytam szemem s a csend világa várt. Jártam benne, kérdéseim szüntelen mögöttem kullogtak, némelyiket

Trombita fújta felhő, a süvítő viharban ömlött az eső. Égig érő fák hajlottak, s a vadak alatta egymás mellé állottak.

Gondolatom visszhangja a lelkemig hatol, vágyaim magjait ültetem el s bízom benne vakon. Egy út van előttem, szeretve élni, vagy

Mit mondanál a most-nak, ha kérdeznéd tőle, hogy miért vagy? Lehet hogy egy parány vagy, egy pont, egy született elme,

Fogadom, hogy szeretni foglak, fogadom, hogy a tenyerembe hordlak. Fogadom, hogy egy a kenyerünk és ha kell gyermekünknek adjuk utolsó

A reggeli kakasszó emlékeimben kapirgál, a pirkadat a nap sugaraival az ágyamból kiutált. Felkeltem és kimentem a kerti dombra,  merengtem

Szakad az eső, ablakomon át látom, hogy múlik az idő. Isten tudja miért könnyezik az ég, örömében a földet öntözi

Magamban láttam a világom, s a hitemhez szóltam előre vigyél, mert azt nem bánom. Vissza sose nézek már, mert ha

Minap a pálmaleveleken átszűrődő napsugarak korcsolyáztak testemen, úgy éreztem minden rajzolata, írva üzent énnekem. A teljes nyugalom öntött el alatta,

Kőbe véste a teremtő az időt, erezetének születésével mesél neked, mi történt előbb. Élők és élettelenek vannak együtt a kőben

Bajszom pödörgetem arcomon, s látom, hogy a kabócák hűsölnek az ágakon. A forró nap sugarai tűzi testüket, a fenyőfa tobozai

Események lábnyomai taposták utamat, hol a hegyekről völgyekbe, dombokon át a rétekre érkeztem, s ha sárban is ragadtam, a víz

Nem akarom tudni mi nem jó, de tudom, hogy egyedül nem jó. Elhagyom magam s felteszem a béklyót, ha nem

Balaton szelével fütyülve üzen kedvesem át az ablakon, imád engem s mondja, holtomiglan velem van, míg elhagyom. Reggel a beszűrődő

Ma már szabad Magyarnak lenni, ezért tegyél meg mindent, hogy a nemzetnek ne kelljen a szolgaságba visszamenni! Ébredj világ, mentsd

Szú ette fa mellett a parton ültem én, láttam egy sellőt ki a tenger habjaiból jött felém. A tenger testéből

Gyökerek s erek, csak egy sejt magja döntött e program felett. Csendben növekszik, nem látja senki, az alsó és felső

A nemben ott az igen, a válasz lesből téged figyel. Ha kitör még a súlyát sem érzed, menekülsz míg utolér,

Az új világban özönvízzel mossa a sátán szennyesét, népek félelmét használja fel a tettekért. Szemen és fülen át az elméket

Kietlen erdők ködfoszlányaiban sétáltam, hol a természet fátyolban öltöztetett. Az erdő éterét a lelkembe zártam, s lépteimmel közben a gondjaim

Számkivetett lelkem kopogtat, engedj be engem világ halkan szóltam, s látom a kapuk résnyire nyitottak. Átlépve a kapun, tükröződő fénysugár

Hallom, hogy esik az eső, cseppekkel kopogtat a nyárelő. A felhő paplanként takarja be az eget, s a madarak ébresztője

Reggel ébredve láttam ahogy a hajnal ébreszti a napot, s mikor fényes köntösét felvette sugaraival megsimogatott. Megfogalmazódott bennem, hogy én

A költő anyjának kelyhében egy mag érett. Állapotosként éjjel sarja magnyi verseire felébredt s várta a művészt, hogy áldásával idővel

Az élet tengeréből egy cseppnyi jutott nekem, de minden benne van mi éltet, mert velem teremt. A körforgásban élek, hol

A valami néha semmi, de ha sorsod tervezik, azt el kell vetni. Nem látsz tisztán e világban, vakító villanások hangjai

Egykor az életemben felébredtem, s mikor gyorsult velem az idő nem sokat láttam belőle csak elmélkedtem. Úgy döntöttem, nem csinálom

Fáradt vagyok ég a testem, lángok között az ágyban fekszem. Gondolatok keringenek, nem hagynak nyugodni, mert elmémben már csak pislákol

A történetem úgy kezdem, hogy hidd el a problémák tanulságai oldozták fel életem. Voltak szerelmeim, kik ébresztették alvó ménesem, s

Az idő itt hagy másodpercről másodpercre, ha kérdeznék tőle, ő nem felelne. Nem látom őt, csak üzen nekem, a testemet

Emberként megértőnek lenni s az elvárt szerepekben megfelelni, nem az én világom. Az utamat emberként járom s a társadalom dzsungelében

Helló hajó, Ghána alatt a vízen de jó, jelezz vissza ha-jó! Érchegyi Csaba Rudolf

Megismerném a képemet, de a tükörben nem álltam soha perceket. Magamat keresve a tükörrel szembe álltam s mikor feltűntem benne,

Homokszem vagyok a sivatagban, nagy az én családom. Elfúj a szél, ha a felszínt járom. Suhanva s repülve utazom, landolva

Ünnep egy alkalom s mindegy, hogy ki tálalja fel a vacsorát az asztalon. Ünnepen ünnepelj s ne bíráld, hogy miért

Reggel a természetbe ébredtem s a dér csillogó pázsitját szemléltem.  Madarak énekelték be a tájat, jó reggelt kívántam az erdő

Versben gondolkodni vagy versen gondolkozni, maga az út, amin elindultam. Lelkem földjén írva szántok, vetem a sorsom magjait s csak

Belső nyugalom árasztotta el testemet, becsuktam a szemem, s magamat kérdeztem. Merre induljak, hova menjek, a választ nem vártam meg

Szürke égbolt alatt hulló ķönnycseppek, a pipám füstjébe születtek. Lobogó tűz világítja meg arcomat, minden gondolatom képe lelkemben fennmarad. Megrajzoltam

Egy világ gyűlt össze, mind magyarok voltak, örömre szomjaztak s titkon fájlalták a múltat. Hálásak voltak a világnak, hogy a

Megölelt, megcsókolt és már a szívem dobbant. Az ajkam bizsergető hatása alatt voltam, némán megköszöntem, de már nem ott voltam.

Paradicsom volt e világ, de a jólét a dögöket vonzotta, falkába tömörültek és a gyengéket oltotta. A gyengék szolgálók lettek

Megmagyaráznék egy mondatot, de a vesszők megállítanak, s a pontok holtak ott. Nincs értelme a gondolatnak, mert az érzés temette

Vak világ tánc és szerelem, egy lokálban az, mi kell énnekem. Barátságnak hála, s ragaszkodása vitt el oda, hol harmonika

Sóhajok hajóján utaztam s rajta a világom kutattam. Az élet forgószele felkapott s vitt oda ahol a mosoly fogadott. Mosoly

Szememben a világ terekben utazom, minden mozog velem s érzem, hogy változom. Szemem világa a földi világnak hódol, jólétben jól

Egy igaznak hitt téveszme s a sors két keze, úgy irányít engem, hogy közben nincsen kételye. Útvesztők benne vak világok,

Fényes csillagok ragyognak az égen, Ők a gyermekeim s az énem. Mindenhol s mindenkor lélekben együtt vagyunk, nincs törvény se

Nem volt idő arra, hogy mit is mondhatnék. Az idő folyamán mindketten a vízen sodródtunk, csak én a sebes folyón,

Gyertyafény, romantika, gyász, remény s a pillanat szelleme csak neked mesél. Világosságot hoztam a jelenben, s kis lángként lobogtam a

Álom egy paradoxon világban, sosem tudhattam, hogy mit hoz egy éber ember álmában. Családos vagyok, vagy magányosan családos, mindennap egy

A Bolykik szőrösek, köpcösek, vékonyak és őrültek. Ők azok, akikkel az emberek mindig is töltődtek. Egy világot romboltak s építettek,

Az Intim rózsa szívem s érzelmem világát rengeti. A rengésben az új élet hangja kérdezi, velem tartasz e egy közös

Bejáratam sok mindent a látomásban, szagokban és ízekben éltem a változásban. Felfedeztem egy világot ahol a szépség árasztotta el folyókén

Ne nyomd el azt ami fáraszt, egy világ van előtted s Te döntöd el, mi az amit ebből vállalsz! Érchegyi

Szégyen és gyalázat, ha egy anya gyermekei korát adja el a kapzsi világnak. A szószékben ülve esztelen mocsokban s jellemtelenségben