Nyugati gondolatok
Ma csend szitált a völgyben, a nyugati nap mosdatta madarait. S kandikált hamis fátyla mögül az est, csókjába lehelve hűs
Ma csend szitált a völgyben, a nyugati nap mosdatta madarait. S kandikált hamis fátyla mögül az est, csókjába lehelve hűs
A magyar lélek hazájában igaz nemzeti gondolatok vándorolnak. S a remény üde csókja, mindennap szívek dobogását visszhangozza. S ti bábok,
E világi állomáson több utazó lelke is szomjazik, s aki a sárkány tejéből iszik, az haldoklik… De ki vízért kiállt
Kitárult az élet kapuja, s ma a pillanat kísér a nagyvilágba. Már a diplomád nyomata csendben aluszik, s kívánom hajts
Csendben zakatol ma a végjáték. Koholt háborúk véres hamvai felett, szótlan könnyek tükrében sorvad a világ. S a hazugság csecsén
Egy virág mosolya mögött, kecsesen hajló huncut szirmainak gondolatai cikáztak. Kinyílva színeiben még az árny is, mint ártatlan álca pompázott.
Rebeka a hónap első napján született. Egy bolondos napsugár küldte apának, s egy kerge gólya hátán szépségével az égből érkezett.
Elveszett Isten ostora! S a szent föld becsülete, hova veszett a régi korona? Hol rejtegetnek jogarunk…, haza várnak a magyarok,
Egy hét, egy év, egy élet, mint egy pattintott kő nem válaszol, csak ha kell szikrát képez… Ég alatt s
Olcsó válaszokban burkolt hamis fátylak mögött alszik a világ. S az alkony tölcsére lágyan ragad el, s én benne hallom
Egy ideje, lüktetve áramlik már az energia… Hullámainak tükrében pislognak a szemek, s látva oltják el magukban az ősi szellemükben
Egy szemüveg mögött, egy különös izzó rózsaszál. Szirmai göndör fürtöket formálva fent egy bozontos hajkoronán. Komoly nő, komoly tekintettel! Mosolya
86 évnyi történet: valaha felsírtál, s ma végtére kifújtad magad. Köszöntsd az új világot, s vele immáron a világos-ságot…! Hallunk
Érchegyi Csaba Rudolf Visegrád, 2026. 01.16. Jelen irodalmi képi alkotás, a szerzői jogvédelem hatálya alá tartozik.
Egy nagy piros kalap, két zöld smaragdot rejtett, s ahogy megcsillant lángoló szívem is belerengett. Koronáján fürtjei úgy ringottak, mint
Könnyezik a kék ég, s felette a nap tűzben ég… Búskomor a világ, vihar, s szelek ideje jár… Lángoló csókok
Hópihében zárva hullanak alá a csillagok. Csengetek, s én állok a fa előtt. Szikrázó hóesésben üzenetek szállnak, s egy mosolyközt