Ma napsugárban utazó széllel szárnyaltam, s hullámzó tenger ringatott ha fáradtam.
A virágillatokat kértem, álomport szórjatok s az angyalok énekéhez, lelkem hárfáján játszatok.
Forró áramlatok ti emeljetek a magasba, álom és ég között lebegek, zuhanok,… s reggel magam vagyok az ágyamba.
Itt vagyok, de vissza visszahúz még az álom, lélegzetem hangja mossa ki szememből az álmot.
Kitekintve ablakomon át látom, lágy szellő mosdatja a bokrokat, emelkedő napfény festi meg őket, akár a szobrokat.
Kövér róka heveredik le a kertbe, terülő naptengerbe olvad, s tűnik el, mint egy hal a vörös tengerbe.
Közben latolgatom, hogy melyik lábammal keljek, úgy döntöttem a Magyar két lábbal, s úgy felpattantam, hogy még a föld is rengett..
Érchegyi Csaba Rudolf
Visegrád, 2022.03.13.
Jelen irodalmi mű, a szerzői jogvédelem hatálya alá tartozik.