Madár ének s benne száz szó, szépsége elmém bilincselte, patak parton ültem, mi a tájat bezengette.
Ha madár lennék, kontinenseken át repülnék, ágról-ágra szállva, mindenkit köszönthetnék.
Szelek vinnének s termikek emelnének a magasba, szabadságom fel nem adnám senkiért, egy világ terül el alattam.
Fészket építenék egy fa tetején a magasba, este a lágy szellő ringatna el s a hold takarna be engem, ki egész éjjel velem maradna.
Kora reggel felébredve merengenék a távolba, keresném a reggelim, mit feltálalhatnék magamnak.
Ha párt találnék fészkem is az övé lenne, eldalolnám neki, hogy a szívem tiéd, de ne csalj kalitkába mert meghalok benne.
A forró déli nap szívébe én bátran repülnék, tüzét vinném haza, hogy örökké értünk lobogjék.
A telet búcsúztatnám, a tavaszt köszönteném, s az utolsó nyár végén a fehér fénybe repülve az őszben hullanék el, mint fáról a falevél.
Érchegyi Csaba Rudolf
Létrehozva: 2021.06.10.
Jelen irodalmi mű, a szerzői jogvédelem hatálya alá tartozik.