A költő anyjának kelyhében egy mag érett. Állapotosként éjjel sarja magnyi verseire felébredt s várta a művészt, hogy áldásával idővel beérjen.
Megszülte gyümölcsét és mikor első hangját hallotta, az anya arcára a mosolyt rajzolta.
A két szív egyként kalapált s közben némán kimondta, hogy a boldogság és a trauma egymás könnyeit elmossa.
A költő a fénybe élve már szülte villanásaiban utazott, s tudta, majdan papíron üzenhet a világnak s a tintával nyomot hagyott.
Írta, ne vesszetek el a gondolatok közt, csak álljatok meg egy pillanatra s tegyétek magatokévá, mert nincs ki visszahozza.
Írásainak lényegét a költő feldolgozta, versben üzent, hogy megértsd Ő neked a magját adta.
Az elvetett magot te magad locsolod, s ha kihajt, magjait annak adod majd akinek akarod…
Minden mag egy kis világnyi üzenetet hordoz s ha sarjadó virágként megpillantod, léte értelmét tükrözi neked s a napfényben oldoz.
Érchegyi Csaba Rudolf
Létrehozva: 2021.04.20.
Jelen irodalmi mű, a szerzői jogvédelem hatálya alá tartozik.