Egykor egy erős szekér csillaga voltam. Kereke tört, s hulló izzó csillagként égtem el a múltba.
Sötétség dédelgetett, s úgy szólt hozzám, mint magához a néma. Bölcs magány fényében, vakon írtam az életem újra.
Minden szóban száz másikat kerestem. Csonka szárnyú madár éneke válaszolta meg, s dallamán vele repültem.
Emlékeim hamuja lebegett felettem az égben, eső könnye szült meg újra, Isten nevében. Megírom…, életem könyvében!
S egy nap rám mosolygott a napsugár, úgy ölelt át engem, ki egykor várt reám. Fényes ruháját rám vetette, s jeges lelkemből tavat teremtett.
Bölcs tanárom a sötétség, immáron útra engedett. Indulva visszapillantottam még az égre, s csillagom lett ismét a szekér fénye…
Érchegyi Csaba Rudolf
Visegrád, 2023. 04.06.
Jelen irodalmi mű, a szerzői jogvédelem hatálya alá tartozik.