Harmatcseppek fürdették a reggeli tájat. Az ablakon kitekintve, nyújtózkodó fákat s ébredező virágokat láttam.
Konyha ablakom előtt bólogatott az orgona, szél játszott rajta s dallama cseppjeit rázta le, hullottak alá ide s oda.
Kiléptem az udvarra, hol a lila akác kopáron szunnyadt egymagában. Szomszédja a fenyő, miben csiripelő éhes fiókák a kukacokra vártak.
Odébb a veteményes és fűszeres kert, mi zöld bársony szőnyegeként simult a kertbe, életből ott, helyén életet lehelve.
Hatalmas diófa állt a kertben, levelét bontogatta. Nem messze a birs, kinek
hófehér elegáns köntöse szinte beszélt rajta.
Bazsarózsák bimbója, mint telt keblek egy csokorban álltak. Rajtuk vízcseppek, s bennük a kert képének részlete volt bezárva.
A keleti nap emelkedni kezdett, s a gyönyörű ébredő rózsák fodros flamenco ruhái, engem leszögeztek.
Felettük zöld ringlók csüngtek a fákon, mint egy tábornyi hadsereg katonái, sorra bevetésre vártak.
Fényben úszott minden, csak egy harkály törte meg a csendet. Ki gyógyított egy fát kopácsolva, reggelit keresve.
Mint egy tekergő illat folyó a kávéillat úgy mosta át orromat, ébredeztem…, s a nyitott konyha ablakból, valaki engem szólongat.
A reggeli kész volt de én nem vallottam be, jóllaktam azzal amit láttam odakint, csak a kávé, s egy mosoly hívott be…
Érchegyi Csaba Rudolf
Csővár, 2023.05.13.
Jelen irodalmi mű, a szerzői jogvédelem hatálya alá tartozik.