Az ostobaság fűszer az emberiségnek… Levesében a borsot ma sónak hívják, s így tálalják majd fel az utolsó vacsorát, egy
Reggeli álmos kékellő fényes világ, kócos habjaira írta a nap regényét felettem. Smaragd színében csillámló hullámok szelében írtam meg néktek
Felső világ ma szemét dörzsöli, dunyhája gyöngye kopogtat, hullik az eső. Virágzik a ringló, tavaszi ünneplő ruháját öltve. Mellette az
Sötét hideg áll az ablakom előtt. Csendben vár, amíg a meleg meglepi őt. Napja öltözteti, s vetkőzteti. Ezüst gombjával a
Százszorszép mosolya virágzott nekem akkor este. Egy nő lépett a sötét utcában elém, s a pillantásom csente. Szemében kéklő láva,
Napharang kongva küldi üzenetét, üzent a tavasz, fényével mosta el a tél jegét. Virágok csókjában izzik most a világ, jegyesét
Valaha megszületett a bűn, s a szeretet. Az ember jogot formált e földön, hogy egymás szabadságát elvegye… A régmúlt kora
Az első pohár bor a szerelemé, a második lett a bölcs Bacchusé. A harmadiknál már hálok exemmel! A negyediknél a
Egy szál virág, még magjában zárva. Egy másik Isten fénye alatt hívta világra. Fiatal szirmai eső könnye alatt hullott alá,
Ez az év is csak egy emlék volt, utazzunk tovább együtt, mert vár az álmunk, ami mindig is a miénk
A jelen téglái, egyben a jövő pillérei…, üzenem néktek nemzet nagy szellemei. Tokban ragadt kardotok rozsdája pereg, húzzátok, s rántsátok
Zongora szólt egy vöröslő ablakon át, a csendet simogatva keltette egy vidéki utca világosabb oldalán. Ősz volt… Hűvös estnek sötét
Ha a bor templomába lépsz…, az első kortyé a történelem, a többié a jövő s a végtelen… 2024.11.04. Jelen irodalmi
Minden emlék megszépül, mielőtt eltávozom… Táncra perdülök, s bennem cikáznak a szép gondolatok. Oly jól érzem magam, oly szeretek élni,
A Tiszán beköszöntött a reggel, s eleven seregélyek uszálya lebbent fel az égen. Lágy szellő, mint egy dedet ringatta sulyom
Átlátszó fodros kék karimája ölelte körül. Napfényben úszott, s helyenként lyukak csonkolták testét, reá az éj árnya vetült. Fő világosító
Mint, egy virágos égbolt ölelte át, bódulva hallgatta a virágok álmát, mihez a szél muzsikált. Szeme vásznán a fa koronája,
Édesanyám tavacskájában cseperedtem. Szemem tükrében a fény, tiszta lángot melengetett. Felbukkantam, mint egy sellő, s néma hárfám mesélte el, hogy
Dongó járt ma egy virágon, szorgosan kereste egy porszemben a világot. Mirtusz kelyhe volt tele töltve illatának italával, fehérben csillogott
Goromba gomba, az avar alatt bújva. Motyog kalapja alatt, Jajj…csak a szél ne fújna. Az ég könnye hullik, s a
Elkendőzött szavak idővel vissza- visszatérnek, s vele a múlt színpadán a hófehér harangvirágok kongva mesélnek. Aki eddig tavában ücsörgött s
A nagymarosi bozontos dombokon, mint egy-egy karosszék álltak a házak. Visegrád arcát abból nézték, s a folyó, mint egy szekerce
A jövő inasai mindig egyszerre léptek, menetelnek uruk parancsára, félre sohasem lépnek. Ember alkotta időgépek, visszafelé soha, csak előre néznek..
A reggeli tavaszindító madárének szimfóniája, mosolyra fakasztott. Átölelt a napsugár, s én, mint egy kenyértészta lassan keltem ám. Künn a
Mostanság…, felkér minden hallomás és látomás táncolni. Gondolataim néha keringőznek, félrelépnek, így kopik el kérem lassan a parketten az élet…
A múltam tolvaja vagyok én, Istenemre… Néha, gondolataim sebes árként ide-oda utat válynak, mi egykor jó volt, s mi rossz,
Este van fekszem a kanapén, hallom ahogy dobog a szívem. Ketyeg, ketyeg, mint egy óra, s benne elveszem… Csodás nap
Ma az elmém diktál, s viszi kezemet. Régi színes ceruzáimmal rajzolom le azt, amivel álmodom, de nem mondhatom el senkinek.
A macska két napja nem jött haza, eredendően szürke lompos a farka. De ma sem jött haza… Grafit szürke szőrével
Fénytengerben lángoló vörösbor, íze, mint egy koldust felkarolt. Poharam tüzében vérem ostora, titkaim s szavaim szelencéjét egycsapásra nyitotta. Tisztán csobogott
Az esti napfátyol képét felettem a felhő fűszerezte, s a város narancsos szürke hálójának részletét, világos zakómra rajzolta le. A
Testbe zárt lélek magasztos Ura, te ajándékként adtad nekem énem oda. Szólj helyettem most e világban, s mosd szennyesem e
Szemedben vörös-rózsa nyílik, ha rád nézek. Érzéki forró csókjaid forralják fel véremet. Lángoló vízesésként, folyód tükrén nyugszom s alszom el.
Járó kelő s felkelő vagyok, olyan, mint egy kerge gólya, ki nem ismeri az évszakokat csak repül, repül…, kit az
Hegyek és dombok emelkedtek fölém. Előttem a szél költött, s írt a homokba egy mesét. Furulya szólt a pergő dobszemek
Lombos fa árnya takart be a nap alatt. Hűs szellő kócolta ritkuló hajamat. Előttem csillogott a Duna, vizében fürödtek gondolataim,
Tűzőnap perzselt végig ma a földeken.Tücskök ciripeltek, s visszhangjukban a táj szelleme nem volt idegen. Szamaras szürke poros úton lépkedtem.
Harmatcseppek fürdették a reggeli tájat. Az ablakon kitekintve, nyújtózkodó fákat s ébredező virágokat láttam. Konyha ablakom előtt bólogatott az orgona,
Hűvös áprilisi reggel. Távolban a pára lencséjén át rajzolódik ki egy város, helyenként ködölt, habolt, szórt tejföl színben úszik, lassan
Szót hallok, ver a szívem. Mosolyogsz rám, egyetlen kincsem. Csók, vörös ajkadon. Elveszek én benned, angyalom. Úgy szeress, hogy fájjon.
Erdély szín magyar embere, egy dézsát tele könnyel küldött nekem…, tükrében az ős haza volt, s benne szép kedvese. Kárpátok
Egy nap egy borozóban torkom ecseteltem. Borostás boros társak a mámorban énekeltek. Tudatmódosult mosolyok mosták itt minden búnak baját, füstben
Ébren álmodom, szigetemen lépkedek. Illatok csalogatnak, s az előttem hullámzó virágtenger bódít, minden percét élvezem. Távolban csillámlik az erdő patakja,
Élő és holt fák halkan beszélnek hozzád. Idő aranyozta kezed, s szellemed kísért hozzá… Faporos szemüveged mögött szemed világában, élednek
Haragosak az Istenek. Ma két Isten sem elég, hogy az emberek higgyenek. Éji zordban jő majd el, vihart hoz s
Egy filmben születtünk, mi előttünk pereg. Könnyek s kardok ítélnek sorra minket…, és közben az idő veszteget. Rendezőként születtem, belőlem
Ej világ hova rohantál, hatalmat hitetlen árulók kezébe miért adtál!? Ej népünk vakokat süketek szültetek, itt az idő, hogy lássatok,
Hatos fogat húzta ma gondolatom. Felhők hullámzó tengerén vágtattak…, könnyen s szabadon. Nap korcsolyázott a felhőn, sugara festette meg az
Őszilombok, hulló őszilombok, színeikben regélnek… Sétálok az avaron, s ők lépteim közt nekem mesélnek. Egy fasor alagútja alatt pihentem, előttem
Nekem az Istenem a szerelem, üzenek neki, s hívom szüntelen… Hol vagy rózsám illatod keresem, szerelem, előtted esdeklem… Kedvesem álmomban
Édes kenyerem dagadó kovásza, úgy vágyom rád, mint búzatábla a napsugárra. Szemed tűzében pirulok én. Ölelj s fond körénk világunk,
Nagyszerű ez az élet, mi életre hívott téged… Táncolj át rajta s lásd meg a szépet! De ne feledd! Véred
Ember, add vissza a hamut a földnek, hagyd, hogy gyászolja…, gyászolja az útrakelőket. Ó föld tüdeje, kérlek lélegezz velem. Vérem
Ó mekkora ez a világ, talán nem is férek bele…, lelkem arra vár, hogy újra szabad legyen. Tömegbe zárhatnak, szeretve
Olyan szótlan ez a szoba, elmém néma hangját hallom, s közben a beszűrődő csillagfény futkározik rajtam. Gondolkodom, ki az úr?
Kedvesem felett felhőkoszorú, napsugár a fátyola, ringatózó virágok hajlonganak előtte, Szél úrfi ért oda. Húzta ő az eget, mint négy
Univerzum szülte ember, ébredj,… mert meghalsz, ha szólni nem mersz… Nagyjaink, egykor a nemzetért haltak, öltek. Hazánknak nemzettek s becsülettel
Egy napom hegedűszóba torkolt. A háttérben egy zongora kísérte, s hullámként tombolt. A vendéglő mellett csillámló patak csörgedezett. Rajta egy
Büszke magyarnak lenni, de szép. Állok hazám előtt emelt fővel, s attilában tisztelgek én. Bölcsőm nyelvében születtem. Anyám első szava,
Sokaknak ma is emlék vagyok, lelki meztelenségem nyomot hagyott. Valaha édesen, keserűen és sósként szerettem…, legalábbis azt hiszem… Kevesen kóstoltak
Gondolatban terem a jövő, akar az ki tudja, önmagában az erő… Homályban s ködben veszik el ki fél, s álmukban
Magyar oroszlánokat láttam, kiket a nyugati forró homok verdesett. Homokviharban tetemhegyek előttük, s a látványa harcra vértezett. Fura képek, s
Igaz emberek, igazában zengett a szó, a bölcsesség himnusza volt, ritkán hallható. Nem volt szükség semmire, csak egy pillanatra, mi
Magyar fogak csont dárdámat díszítik, csatában elesett katonák kiáltása most is hallatszik. Falamon a dárda, velem hallgat. Emlékek csonka csontjában
Egy pohár vörösbor mellett ma egy bárban ültem, a fodros szoknyák közt merengve elmerültem. Megéltem a pillantások lázas álmát s
Szikla hátán merengtem, mit a víz simogatott. Kedves játék ez, mert a part társat kapott. Ezerarcú a táj, bárhova tekintek.
Ma jelem ismét testet öltött, használom őt, mint egy öltönyt. S ha lelkemnek újra harangoznak, új testemre majd, a szabóm
Néha jó, ha a csend hozzám beszél, szeretem ha az esti virágokon ringatózó cinkék éneke oltja el a fényt. Hallom
Tavasszal a földanya ébreszti az erdőt s menyasszonyi ruhákat öltenek a fák. Újra esküsznek virágba borulva, kiket a nap tanúként
Haiku Zsolnay hagyaték Porból, porcelán. Zsolnay család világa, örök adomány! Érchegyi Csaba Rudolf Jelen irodalmi mű, a szerzői jogvédelem hatálya
Erdei virágok illata terjeng a szobámban, képeim zuhatagjában hídként ívelt a szivárvány. Tudom, hogy az idő csak a szépnél áll
Ma egy könyvben barangoltam, bevallom szavak közt botladoztam. Magamról olvastam, mintha ott lettem volna, ami megtörtént igaz vagy sem, csak
A valóság az, ami megcsalt engem, illúziók képei fogták körbe lelkem. Egóm ereje elmém legyűrte, fiatalként harcoltam, előre, előre… Rohanó
Rózsa kert volt az ablakom alatt, előttem hegyek s benne folyók vágták az utat. Nyugalmam bölcs gondolatokat korbácsolt, nem akartam
Ez az este olyan volt, mint a többi. Válás után az ember, nem tud tétlenkedni. Írok nyugtalan, éji vízesésként a
Ma napsugárban utazó széllel szárnyaltam, s hullámzó tenger ringatott ha fáradtam. A virágillatokat kértem, álomport szórjatok s az angyalok énekéhez,
Reggel a nap tündököl s te egy mosolyra ébredsz. A nőd szíve dobban, ha virágcsokroddal meglát téged! Illatában ölelve csókol
Egykor három gyertya világította meg égboltom, egy kialudt ma s füstjében lelke haldoklott. Fénye és gyermeki szeretete elhagyott, kígyó mérge
Égi tűzgömbből születő napsugár, öleld a földet, az élet te rád vár. Tengerek vizein ringatózó kis madár, szárítsd napom, s
Ízét ízlelve, örömöm kerestem. A számban olvadó, csokiba szerettem. Istenem,… lenyeltem. Ha újra kóstolnám, gondolatom fűszerezné. Utaznék benne, s nem
A nemzet egyik birtokosaként e földre születtem, őseim nyelvével, világokat értem el. A Föld, amit Magyarul ejtenek, nemzetet szült s
Éned ruháját barátod is foltozza, ha fázol lelkedben, a parazsat Ő hozza! Érchegyi Csaba Rudolf 2022.01.30. Jelen irodalmi mű, a
Az élet vize voltál, mi csobogott bennem, vérző szívem sebeit mostad le vele s csókoltad lelkem. Rózsa voltál nekem, a
Órámon az időm ballagott előre, kértem, hogy várjon meg ne menjen előre. Közben a csend ordított velem, ez-az idő kovácsa,
Egy konok ember, magával szembenézni nem mer. Szikla lelkét eső veri, erodálja őt, ahogy az idő eszi. Repedéseit a sivatagi
Édes kicsi lányom, te vagy az én világom. Harmadik szemed még nyitva, lelked mint a hó, patyolat tiszta. Édesapádnak Egek
Valami elveszett, naphosszat gondolkodom rajta, hova lehetett…. Reggel magam vagyok, fekszem csend ül rajtam s az ágyam ágyasaként lustálkodtam. Kint
Megmagyarázhatatlan okokból létezem, életből, életbe érkezem. Létezéseim a gyökereimből erednek, s az élet a magam versét írja meg. Meztelen testem
Mikor újra megláttalak, szívem a szívedbe dobbant, vérem pezsgő hullámai öntöttek el…s szóltam, szerelmem ölelj a mostban. Szél fútta hajad
Tengerparton ücsörögtem, s a habzó hullámok tejszín párájában gyönyörködtem. Sziklák csendesítették a háborgó tengert, hatalmas hullámok csaptak le, mivel szembe
Hallottam nem vagyok vak, látom nem vagyok süket, bolondként megőrültem s mikor meghaltam a semmiből születtem meg. Széttéptek és összeraktak,
Szellengő emberek, az éterben szellentenek. Láthatatlan buborékot fújnak, de csak az én pillanatom verítéke mossa tekinteten. Szemem könnye meglepte arcomat,
Száz halál, s mind tanár! Tavaszként hívja lelkem méheit, hogy álmaim virágát porozzák. A déli napsütötte jég tükrében lángoló szívem
Nem gondolkodom ma már, írni is felejtek, merengő villanásaim közt nem tudom miért nevetek. Valahol máshol vagyok, átjárók előtt állok,
Este a kandalló előtt ültem, s fülemben a szívem kalapált. A lángok képként festették meg szobám falát. A tűz pattogott,
Egy nap terveink valóra váltak, s négy barátként szárnyaltunk Galliába…. A Toulous-i utcák zsivaja az évezredeket sugallták, s mi a
Tavasszal, élet lát napvilágot. Nyáron, a perzselő nap táplál virágot. Ősszel, a színekben tűnik el a szép világ. Télen, a
Ha azt hiszed valami elveszett, veled van,… csak a képzeted a szemed előtt gondolatként temetett! Érchegyi Csaba Rudolf 2021.11.08. Jelen
Álomszuszék kisgyerek, az ágyon hempereg. Ha elalszik szuszog, mint a sündisznó, édes álmában feje felett lebeg egy angyali koszorú. Angyalok
Berkenyén voltam hol az ég a tó víztükrén ünnepelt, a felhők táncot jártak rajta s a szél a falevelekkel csilingelt.
Őszi reggelen ébredtem, de a szürkület a napot még nem keltette. A csendes utcákon sétált a fény, keletről köszönt be,
Ég és föld előtt születtem, s cseperedve tetteim a kellő időt követte. Láttam mindenben fészke van a létnek, de nem
Süllyedek húz le valami s csak a szívem dobogását tudom hallgatni. Az álom hív, de a gondolatom nem ereszt, testem
Egy esti vihar után még süvít a szél, bejött az ablakomon s magáról mesélt. Születésem óta a föld körül járok,
Éjjel ébredtem a gondolatok törtek rám, behunytam szemem s a csend világa várt. Jártam benne, kérdéseim szüntelen mögöttem kullogtak, némelyiket
Gondolatom visszhangja a lelkemig hatol, vágyaim magjait ültetem el s bízom benne vakon. Egy út van előttem, szeretve élni, vagy
Tengerészek partján pihentem én, nem vágytam többre, csak ami tárult elém. Asztalomon hűs fehérborral teli gyöngyöző poharam, vigasságra szólított engem,
Madár, madár, tova szálltál, itt hagytál engem s vele mátkám emlékének egy darabját. Elvitted rózsám szerelmét s vele együtt csókjának
Távolban a nyugvó naplementében a tehenek lángoltak, friss füvet legeltek s a legyek a hátukon táncoltak. A pusztán sakálok ólálkodtak,
A hazug ember az ágyát előre megvetette, belefeküdt mocskában s fuldoklott benne, mi lassan eltemette. Nem volt jó ember, csak
A reggeli kakasszó emlékeimben kapirgál, a pirkadat a nap sugaraival az ágyamból kiutált. Felkeltem és kimentem a kerti dombra, merengtem
Szakad az eső, ablakomon át látom, hogy múlik az idő. Isten tudja miért könnyezik az ég, örömében a földet öntözi
Magamban láttam a világom, s a hitemhez szóltam előre vigyél, mert azt nem bánom. Vissza sose nézek már, mert ha
Minap a pálmaleveleken átszűrődő napsugarak korcsolyáztak testemen, úgy éreztem minden rajzolata, írva üzent énnekem. A teljes nyugalom öntött el alatta,
Bajszom pödörgetem arcomon, s látom, hogy a kabócák hűsölnek az ágakon. A forró nap sugarai tűzi testüket, a fenyőfa tobozai
Világ alkotta szabadság s az egykori tengernyi tisztaság, a remény szigetére költözött. Hited magad tengerén hánykolódik, téged a lakatlan sziget
Események lábnyomai taposták utamat, hol a hegyekről völgyekbe, dombokon át a rétekre érkeztem, s ha sárban is ragadtam, a víz
A szél duruzsolt s lebbent a függöny. A természet hívogatott, üzente, keljen kend és jöjjön. Odakint fák bokrok és virágok
Balaton szelével fütyülve üzen kedvesem át az ablakon, imád engem s mondja, holtomiglan velem van, míg elhagyom. Reggel a beszűrődő
Ma már szabad Magyarnak lenni, ezért tegyél meg mindent, hogy a nemzetnek ne kelljen a szolgaságba visszamenni! Ébredj világ, mentsd
Szú ette fa mellett a parton ültem én, láttam egy sellőt ki a tenger habjaiból jött felém. A tenger testéből
Magyarként a nemzeti nyelved lelkeddel született, ha nem edzed, a kovácsot is feleded. E nyelvi kódot azért kaptad, hogy a
Egy nap elgondolkodtam a kerti székben, s a rám törő emlékeim zuhatagában párolgott el minden a fényben. Vitték ők a
Madár ének s benne száz szó, szépsége elmém bilincselte, patak parton ültem, mi a tájat bezengette. Ha madár lennék, kontinenseken
A nemben ott az igen, a válasz lesből téged figyel. Ha kitör még a súlyát sem érzed, menekülsz míg utolér,
Az új világban özönvízzel mossa a sátán szennyesét, népek félelmét használja fel a tettekért. Szemen és fülen át az elméket
Egy este az asztalnál, egy asztalos mester kiabál. Gyertek asztalomhoz kérlek, hogy az étkem megoszthassam néktek. Adok amit tudok, de
Nem tudom hogy ki vagy, csak reménykedem hogy te vagy… Ha az vagy akinek gondollak elmém képzetében állok, de a
Számkivetett lelkem kopogtat, engedj be engem világ halkan szóltam, s látom a kapuk résnyire nyitottak. Átlépve a kapun, tükröződő fénysugár
Hallom, hogy esik az eső, cseppekkel kopogtat a nyárelő. A felhő paplanként takarja be az eget, s a madarak ébresztője
Reggel ébredve láttam ahogy a hajnal ébreszti a napot, s mikor fényes köntösét felvette sugaraival megsimogatott. Megfogalmazódott bennem, hogy én
Csintalan palacsinta, egyszer ráesett egy magazinra. Last minute-t utat látott, így becsomagolta a lekvárt és az olajon csúszva az utazási
Az idő az univerzumban a fényt hozta, s nekünk annyi jut belőle, ami a megvilágosodásban az ébredést elhozza. Érchegyi Csaba
A világ része vagyok az örök élet forrása, természet az istenem s én a fohásza. Érchegyi Csaba Rudolf Létrehozva: 2021.05.13.
Ahogy megláttam őt legyeskedni kezdtem, szálldogálva jött ment és én csak hesegettem. A légy ott-ra csaptam le idővel, éreztem, hogy
Egy vidám vasárnap derekán, szellő vitt minket s várt a pusztaság. A perzselő nap tüze alatt a hullámzó fűtengeren hajózva,
Esti árnyak alatt énekelt a rigó, holdvilág hívta őt álomra, s egy lágy meleg fuvallat takarta be őt a faágon
Egy este megesett velem, hogy egy nem várt szerelem kopogott be nekem. Belépve a vasajtón csókjaival bilincselt, s ruhájából kilépve
Reggel ébredezve a hátamat süti a nap, madarak csicseregnek az ablakom előtt s a földről kapdossák a magvakat. Gondolkodva a
Egy lépcső mi a fán tekeregve vitt engem az égbe, fokain emelkedtem s egy felhőről léptem az égszínkék égbe. Gondolatok
Egyszer a molyokkal egy könyvben mojoltam, a tartalom emésztése közben a megrágott szavakat foltoztam, de így sem értettem, hogy a
A költő anyjának kelyhében egy mag érett. Állapotosként éjjel sarja magnyi verseire felébredt s várta a művészt, hogy áldásával idővel
Az élet tengeréből egy cseppnyi jutott nekem, de minden benne van mi éltet, mert velem teremt. A körforgásban élek, hol
A valami néha semmi, de ha sorsod tervezik, azt el kell vetni. Nem látsz tisztán e világban, vakító villanások hangjai
Elme háborúban nőttem fel, hol töltényhüvelyek leptek el. A puskaropogásban megálltam s figyeltem, hogy mi történik a családban. Rémült, sérült lelkek
Az öbölben fénylő holdvilág sugarai a vízen ezüstként csillámlottak, játszottak a felszínen s fodrokba botladoztak. Mélyből a halak feljöttek, a
Táncba vittél hol a szemed ölelt, illatoddal üzentél nekem s közben karod emelt. A test beszéde az erotikát egyelőre nem
Fáradt vagyok ég a testem, lángok között az ágyban fekszem. Gondolatok keringenek, nem hagynak nyugodni, mert elmémben már csak pislákol
Ugri bugri nyulacska, fészket rakott, hogy a hímes tojását eladja. Fűből volt a fészke, zöld a tojása, így nem látta
Húsvét a kereszténység ünnepe, ahol a csoki nyulak hadserege állt fel, hogy a vasárnapi körmenetben a feltámadást kövesse. Mikor Jézus
A történetem úgy kezdem, hogy hidd el a problémák tanulságai oldozták fel életem. Voltak szerelmeim, kik ébresztették alvó ménesem, s
Az idő itt hagy másodpercről másodpercre, ha kérdeznék tőle, ő nem felelne. Nem látom őt, csak üzen nekem, a testemet
Emberként megértőnek lenni s az elvárt szerepekben megfelelni, nem az én világom. Az utamat emberként járom s a társadalom dzsungelében
Helló hajó, Ghána alatt a vízen de jó, jelezz vissza ha-jó! Érchegyi Csaba Rudolf
Mikor születtem, Anyám a fénynek adott vissza. Mikor cseperedtem nyílt szívvel éltem s voltam tiszta. Mikor bölcsődébe jártam, őszinte szeretetet
A Forró szerelmem napsugara, szívem tüzének parazsát színezi, s a levegő én vagyok hozzá mi a tüzet élteti. Szerelmi viharok
Megismerném a képemet, de a tükörben nem álltam soha perceket. Magamat keresve a tükörrel szembe álltam s mikor feltűntem benne,
Robin Hód volt az, kit a hódoktól kidobtak. Nem hódolt be és nem küzdött, csak a napot lopta s fürdőzött.
Homokszem vagyok a sivatagban, nagy az én családom. Elfúj a szél, ha a felszínt járom. Suhanva s repülve utazom, landolva
Minap reggel a nap oly csodásan kelt fel, a völgyben emelkedve mosolygott, s a tó tükrében megmosdott. Egy nyúl tétovázott
Minap lufit kaptam s csak néztem, ahogy felszáll és lebeg a légben. Egyet elengedtem, hogy találjon barátot, de figyelmeztettem a
Parfüm illat áradt a műhelyben. Ahol a szerelem és a művész erotikája közösült, s a vásznon elméje kezével egy aktot
Estének egy esetében váratlan vihar tombolt a társaság életében. A szép emlékek s az udvarlási szokások kötöttsége volt a téma,
Ünnep egy alkalom s mindegy, hogy ki tálalja fel a vacsorát az asztalon. Ünnepen ünnepelj s ne bíráld, hogy miért
Nőnap az a nap, mi ünnepelve csak a Tiéd. A világod virágával köszöntelek Téged, hol csókom is elér. Te vagy
Reggel a természetbe ébredtem s a dér csillogó pázsitját szemléltem. Madarak énekelték be a tájat, jó reggelt kívántam az erdő
Versben gondolkodni vagy versen gondolkozni, maga az út, amin elindultam. Lelkem földjén írva szántok, vetem a sorsom magjait s csak
A megtestesült vágyam előttem állt, mosolyával és illatában a szomjamat oltotta. Éltem és haltam a világba s a sötétben zseblámpával
Belső nyugalom árasztotta el testemet, becsuktam a szemem, s magamat kérdeztem. Merre induljak, hova menjek, a választ nem vártam meg
Szürke égbolt alatt hulló ķönnycseppek, a pipám füstjébe születtek. Lobogó tűz világítja meg arcomat, minden gondolatom képe lelkemben fennmarad. Megrajzoltam
A szunnyadó világban élj és készülj, talpad alatt rotyog az üst. Az üstben tervek és ármány, mert az ember pusztítását
Egy világ gyűlt össze, mind magyarok voltak, örömre szomjaztak s titkon fájlalták a múltat. Hálásak voltak a világnak, hogy a
Folyóként szeretnék folyni, hegyekben völgyeket vájni, barlangban megpihenni s egy tóban a viharra várni. Felhőként utazni párában lebegni s alászállva
Leszakított virágként megszagolt, már az övé voltam. Kezében haldokoltam s a sorsom előtt a szárammal is meghajoltam. A tettében volt
Gyertyát gyújtottál s a szembe néztél, egy üveg bort nyitottunk mi ketten, egy pince mélyén. Az arcodon táncoló gyertyaláng filmként
Megölelt, megcsókolt és már a szívem dobbant. Az ajkam bizsergető hatása alatt voltam, némán megköszöntem, de már nem ott voltam.
Paradicsom volt e világ, de a jólét a dögöket vonzotta, falkába tömörültek és a gyengéket oltotta. A gyengék szolgálók lettek
A gazda szőlőhegyén a lábamat lógatom s közben tanakodom, hogy míly szép is az én Balatonom. A tó fényjátéka szüntelen
Vigyél el vagy engedj el s taníts meg emlékezni engem, amiért élnem kell. Virágod illata, tollad üzenete, a mosolyod vallomása
Egy világ magjaként jöttek s a föld ma már ismeri őket. Csodákat nemzettek, láncokba verve nevettek, jövőt láttak s könnyeztek,
Megmagyaráznék egy mondatot, de a vesszők megállítanak, s a pontok holtak ott. Nincs értelme a gondolatnak, mert az érzés temette
Vak világ tánc és szerelem, egy lokálban az, mi kell énnekem. Barátságnak hála, s ragaszkodása vitt el oda, hol harmonika
Sóhajok hajóján utaztam s rajta a világom kutattam. Az élet forgószele felkapott s vitt oda ahol a mosoly fogadott. Mosoly
Szememben a világ terekben utazom, minden mozog velem s érzem, hogy változom. Szemem világa a földi világnak hódol, jólétben jól
A tűz előtt merengve állok, s a lobogó lángok között egy más világba látok. Gondolataim a tűzben ébrednek, s a
Egy igaznak hitt téveszme s a sors két keze, úgy irányít engem, hogy közben nincsen kételye. Útvesztők benne vak világok,
Arcát ikonként láttam, szeme olyan volt mint a tenger, illatát hagyta itt nekem s nélkülem ment el. Nem nézett vissza,
Fényes csillagok ragyognak az égen, Ők a gyermekeim s az énem. Mindenhol s mindenkor lélekben együtt vagyunk, nincs törvény se
Pára párna szállt az erdőre s paplan volt a rét felhője. Álmodtam az erdőben, hol a nyugalmam megleltem. A szellő
Tűzben lobogni, vágyakról álmodni, felhőkön pihenni s egymásba szeretni. Ez minden nincs más, amiért éltem s haltam egy világon át.
Nem volt idő arra, hogy mit is mondhatnék. Az idő folyamán mindketten a vízen sodródtunk, csak én a sebes folyón,
Gyertyafény, romantika, gyász, remény s a pillanat szelleme csak neked mesél. Világosságot hoztam a jelenben, s kis lángként lobogtam a
Álom egy paradoxon világban, sosem tudhattam, hogy mit hoz egy éber ember álmában. Családos vagyok, vagy magányosan családos, mindennap egy
A Bolykik szőrösek, köpcösek, vékonyak és őrültek. Ők azok, akikkel az emberek mindig is töltődtek. Egy világot romboltak s építettek,
Kisgyermekem igazsága, utat mutatott törékeny világába. A lélek tisztasága szeretettel árasztott el, s szeme fényével az égiekhez vitt el. Ajándékról
Az Intim rózsa szívem s érzelmem világát rengeti. A rengésben az új élet hangja kérdezi, velem tartasz e egy közös
Bejáratam sok mindent a látomásban, szagokban és ízekben éltem a változásban. Felfedeztem egy világot ahol a szépség árasztotta el folyókén
A tisztító tűzben állok, s nem kívánok vívódni mint mások. Nem az vagyok aki vagyok, de Ti ezen már gondolkodtatok!?
Ezüst pohár szívem aranyával töltve, megáldottak vele engem sorsom világát öltve. Nem kérek mást csak egy cseppnyi világot, s ha
Haza, becsület, Én így gondolom, s lehet hogy te leszel az, aki kinevet. Most minket a világpolitika sötét eszméi fertőznek,
Egy este a hallban a kandalló előtt ülve szívem tüze lángolt, ahogy a válladon a fény játéka táncolt. A sötét
Ne nyomd el azt ami fáraszt, egy világ van előtted s Te döntöd el, mi az amit ebből vállalsz! Érchegyi
Szégyen és gyalázat, ha egy anya gyermekei korát adja el a kapzsi világnak. A szószékben ülve esztelen mocsokban s jellemtelenségben
Éjfélhez közel a fáradtság ölel, szemfedőm alatt eljő a sötétség s a holnapról álmodom miben ott a fényesség. A madarak
Légy velem s költözz el. Térj vissza s fogadj el. Szeress és taszíts el. Gyere hozzám és ne hagyj el.
Tudom mi a válasz, de nincs sehol. Beragadtam egy világban, mi sugallta, láss vakon. Nem volt erő, fáradt a lelkem,
Egy várva várt vacsora, egy időben, nem tartozott sehova. Az idő megette a kenyerét, sérelmek csiszolták a társaság életét. Idő
Malacka, malacka, szalad a hóba, tarackba.Röfög túr, s a sárba beborul. Röfög röfög elmélkedik, milyen ólba terpeszkedik.Politika megírta, négy disznó
Egyszer ott volt valami, mi nem szólt. Soha nem láttam, csak értettem őt, míg itt volt. Az üzenete átjött, változzak
Forró csók tüze ég ajkamon, lázban égett érzelmeim repkednek szabadon. A szád érintése a csók pillanatában elvarázsol, érzem te vagy
Egyesült lelkek anyagi világából sebesen, a fény üzenetével érkeztem. Alakot öltve s a teret kitöltve cseppentem a világba, hol a
A nő szépsége a férfiak álma, s a földön a férfi gyümölcsét egy kehelyben zárja. A nők a teremtő erőt
Ahonnan jöttél hogy megkeressél, azt fentről hívtad hol lebegtél. Csak a szemem látta, de ajkam kívánta szeretni, ki látványával bennem
Vattacukor illat szállt a levegőben, gyerekzsivaly kísért engem utam erdejében. A réten a szeretet a jókedvet ölelte, gyermeklelkek cikáztak vidáman
Űr, hiány és szomorúság uralkodott az élők lelke felett, mély bánat árulta könnycseppjeimet. Minden jó s rossz mi vele élt,
Egy Édesanya aki gondolatban engem választott, égiek csomagjában érkezve, küldték neki válaszom. Megszülettem, egy testből ketten feküdtünk, öleltük egymást és
Nem látok a jövőbe, teszem mit tehetek és megyek előre. Minden állomáson megállok, ahol egy kis gondolatra találok, sugallja miért
A karácsony színeiben s a szemek csillogó fényeiben, az élőkkel és távozottakkal álmodik. Üzenem nekik, hogy a szeretet útja egy,
Nem értem, miért nem értem meg a gondolatokra, ami nyomja lelkem a mindennapokba. Súlytalansága a világomnak s az elmém teremtette
Hogy ki is vagyok mit akarok, fogalmam sincs miért vagyok. Hova tartok mit képzelek, nem is tudom hogy élhetek. Gondolkodom
Időtlen időkből született, az ősi világ szereplője, a föld és éter egyik fontos teremtője. Maga, az élet-fa. A természet tökéletes
Virág, nyílj, nyitottsággal hívj. Mutasd magad, szépséged bennem örömöt kovácsol, illatod érzékemre hatva egyre csak fellángol. Minden virágzó virág pompája,
Pontosan kések, s lemaradva élek. Nem sietek sehová, figyelek az időre, úgy is szólítanak majd, ha sietek előre. Érchegyi Csaba
A kérdésben a gondolat, miben elmém máig is elragad. Cikáznak, csillagok közt ugrálnak, s azt sugallják nekem, hogy az életemben
A világrend, szer-telen.Értelmét, már az ezüst korban megleltem. Magam szeréből annyit adok neked, amennyit csak akarok.De a rend-szerhez tartozni, nem
Valahol Európában az egykori kultúra varázsában éltek ők, a bábeli nyelvek világában. Ott született a művészet a kor csillagában, Európa
Felszabadultan a csendben elindult valami mire vártam, amit életemben egy másik világában már láttam. Ott voltam, mint egy hős, ott
Egy szó súlya egy pillanatban adott, hangja az éterben mindenkor figyelmet kapott. Szóval szóban ölelsz, szeretettel a félelmet feledve felelsz.
Lehet, hogy nincs,lehet, hogy van. De ha nincs előtted,az csak az elmédben van. Hinnéd ha látnád,s nem tudnád mi vár