Holdudvaron ezüst koszorú, csillagok táncolnak körbe-körbe s énekük a földig hallható.
Alattuk hófehér selyem, ködfátyolnak függönye s halk lépteim a csillogó deres fűszálakra lépve az éneket megtörte.
Útközben egy bölcs bagoly ülve a fán, az éj katonájaként huhogva köszönt rám…
Erdő felett ott volt a holdsugár, csillámló füzérként játszadozott Ő minden fán.
Hazaérve ágyba estem, az éber álom szenderítve a mélybe húzott engem.
Másnap reggel arcomon ücsörgött a tavaszi napsugár s ébredeztem a fagy könnyeinek kopogása hallatán.
A tél elköszönt, madarak ünnepelték, hogy az új évszak eljő s a lágy szellő sepregetett suttogva, ébredjetek, új csoda születik, otthonotok az erdő…
Érchegyi Csaba Rudolf
Visegrád, 2021. 12. 27.
Jelen irodalmi mű, a szerzői jogvédelem hatálya alá tartozik.