Nem gondolkodom ma már, írni is felejtek, merengő villanásaim közt nem tudom miért nevetek.
Valahol máshol vagyok, átjárók előtt állok, zárva vannak az ajtók s én a kulcsért kiáltok.
Ha visszafelé nézek sok mindent látok, de lábaim gyökere már nagyon mélyre ásott.
Visszamennék, de az idő sem enged, kopogtam egy ajtón s egy mester beenged.
Egy időben utaztunk, nekem a némaság neki a bölcsessége volt a fegyvere, teával kínált engem, s közben kezét a szívemre tette.
Dobogása halk volt és lassú, nem volt ki űzze, barna medve éber álmát aludtam én, egy képzeletbeli barlangba fekve.
A mester eltűnt s üzenetét a tea kortyaiban hagyta. Nyiss egy ajtót te is, hogyha jön valaki, be tudd engedni rajta…
Érchegyi Csaba Rudolf
Létrehozva: 2021.11.22.
Jelen irodalmi mű, a szerzői jogvédelem hatálya alá tartozik.