Ember, add vissza a hamut a földnek, hagyd, hogy gyászolja…, gyászolja az útrakelőket.
Ó föld tüdeje, kérlek lélegezz velem. Vérem a tejút, fényem csillagod s gyökereim a végtelen, a végtelen.
Egykor Anyából, Apából testet öltöttem. Szívem bennem kalapált, de kovácsa elfáradt, s szerszáma már az üllőn áll.
S te halál, ki a két ország közt utaztattál, lélekrabló révész vagy…, Semmi több…, csak a halál!
De most itt álltok, könnyes szemmel temettek. Tudjátok meg, hogy élek, élek s itt vagyok veletek.
Engem hiába temettek…, hiába temettek…, hiába temettek…,
lelkemnek én most egy új testet keresek…
Érchegyi Csaba Rudolf
Visegrád, 2022. 09. 11.
Jelen irodalmi mű, a szerzői jogvédelem hatálya alá tartozik.