Olyan ember voltam ki szánt húztam a gödrök mezején, s mindennap megéltem egy gödröt, életem részeként.
Minden reggel a nappal kelt a remény, s nyugodva hozott holnapra egy újabb esélyt.
Kerestem a lehetőség forrását miből meríthettem, de soha magam kertjében be nem vezethettem.
Céljaim vágyaim húztak s nyomtak előre, akaratom szellemének áldása sugallta.. előre.
Gondolati síkon teremtettem a megoldást s alkotva fogadtam az isteni feloldást.
Bizakodva mentem mindig előre s csalódásban ébredtem az erőmre.
Bölcsességem egy ideig váratott magára, életem nagy részében vak voltam, hiába.
De Damoklész kardja fejem felett vigyázta, tetteim felelősségét a világba.
Mindent vállaltam sikerben s bukásban, magammal elszámoltam e rothadó világban.
A teljesség előtt kíváncsian álltam s kerestem a jót, mire ezidáig vártam.
Lehetőséget kapva élve a tudással, végül megosztottam érzelmeimet a mindenható világgal.
Érchegyi Csaba Rudolf
Létrehozva: 2020.11.17.
Jelen irodalmi mű, a szerzői jogvédelem hatálya alá tartozik.