Egy este a hallban a kandalló előtt ülve szívem tüze lángolt, ahogy a válladon a fény játéka táncolt.
A sötét hallban tested fehér bőrén ezüst fény csillogott, ahogy a tenger felszínén nyáron a nap szokott.
A kandalló lehozta nekünk a lenyugvó nap képét, terülő narancsban úszott minden, s mi hajóztunk a fényén.
A pillanat látványának gyönyörébe feledkeztünk, újabb vitorlát oldottunk, hogy a világ értelmébe temetkezzünk.
Kikötve az út után sejtettük, hogy ez az út kintről befelé vezetett, s tudtuk, hogy a két lélek egy hajón csak együtt létezhet.
Érchegyi Csaba Rudolf
Létrehozva: 2021.01.06.
Jelen irodalmi mű, a szerzői jogvédelem hatálya alá tartozik.