Édesanyám tavacskájában cseperedtem. Szemem tükrében a fény, tiszta lángot melengetett.
Felbukkantam, mint egy sellő, s néma hárfám mesélte el, hogy nálam a mosoly az első.
Ölelt lágyan víz, s vele az élet. Úgy ringatott el ha kellett, hogyha fájt is a szó, az könnyeimben égett.
Tündér vagyok még…, de lehet, hogy angyal!? Pillangó szárnyára írtam én, amit a szívem most gondolt…
Érchegyi Csaba Rudolf
Visegrád, 2024. 07. 26.
Jelen irodalmi mű, a szerzői jogvédelem hatálya alá tartozik.