Egy nap a felszálló pipafüstben utazgattam, s közben elmélkedtem, hogy mit tehetnék itt a kanapén egymagamban.
Gondoltam, hogy a kelő nappal felkelhetnék, a nyugovónál megpihennék, a hold fényén repülhetnék, s a csillagok közt elveszhetnék.
Ellophatnék egy csillagot, mi az enyém lenne, a tarisznyámba hordanám s velem lenne.
A babámnak éjjel felengedném, s a fénye alatt szerelmünkre esküt tennék.
Kovácsomat kérném, hogy csillagomból fényesebbet kovácsoljék, hogy a szerelmem házát, minden este beragyogjék.
Befognám a szelet, hogy nekünk suttogjék. Eső cseppeket gyűjtenék, mivel a kertünkben locsolnék.
Villámló egek alatt előtted meggyónnék, griff hátán repülve, veled mindent elérnék.
Felhők mezején a napsugárba ketten fürödnénk, s a szellő repítene haza minket, hol gyümölcsünk leszednénk.
S ha egyszer a csillagunk fénye a szerelmünkbe kialudna, életünk végén veled szállnék, a sírba vissza.
Érchegyi Csaba Rudolf
Létrehozva: 2021. 07. 11.
Jelen irodalmi mű, a szerzői jogvédelem hatálya alá tartozik.