Balaton szelével fütyülve üzen kedvesem át az ablakon, imád engem s mondja, holtomiglan velem van, míg elhagyom.
Reggel a beszűrődő fénysugár melengetett, s félálomban hallottam mátkám dobogó szívét, mivel keltegetett.
Bizsergő érzés fogott el, látomásom elvitt hozzá, s a szerelem kék madara szállt le elém, s énekelte, te hiányoztál.
Vakító mosolya a csillámló havasok alpesi tája, s a forró nap tüze volt a szívemnek lángja.
Lelkem hulló szikláinak áradatában kezem nyújtottam, s szívem kalapálva kovácsolta gyűrűinket és a barlangból koronád kihoztam.
Koronázott szerelmünk virága kinyílt bennünk, s mag sarjadt rajta, így estünk szerelembe, ahogy az ég akarta.
A szerelem tüze bennünk soha nem aludt el, s pacsirta volt a tanunk, ki boldogságunk hírét vitte el.
Üzenem néktek, így ébredjetek s ne figyeljetek a rosszra, mert lelketek hajója oda visz, ahova a szívetek mondja.
Érchegyi Csaba Rudolf
Létrehozva: 2021.07.01.
Jelen irodalmi mű, a szerzői jogvédelem hatálya alá tartozik.