Járó kelő s felkelő vagyok, olyan, mint egy kerge gólya, ki nem ismeri az évszakokat csak repül, repül…, kit az elméje húzza.
Szemem Európán legel már egy ideje. Hol vagy Európa keresve kiáltom, gyere haza…, itt a helyed…! Soha nem voltál, paraziták és csótányok játszótere!
Felnéztem az égre, felettem ívében ragyogott a szivárvány, s lépteimet hagytam, hogy a kapun lassan vigyen át.
Talán ősapám szerint, a napsugarat fürdető esőfüggöny színes könnye ez. Minek látványa elkápráztatja, s elmossa a sóhajokat mi volt előtte…
A szivárvány képe ma nem más, mint torz elmék képi himnusza…,ki látja így…, nem tudom, s ki tudja mi a család oltalma…?!
Az emberiség nagy része ma olyan úton halad, hol könnyű léptek nyoma sincsen. Ki ezt az utat koptatja, megérkezik a sivatagba, hol a nap emészti s perzseli fel.
Fej nélküli fejsze vagyok én…, ki gondolatainak szavaival nyomot hagyna. De végül hagyom gyógyulni azokat, kiknek sérült elveszett lelkét szántottam én soraimmal…
Érchegyi Csaba Rudolf
Visegrád, 2023. 08.20.
Jelen irodalmi mű, a szerzői jogvédelem hatálya alá tartozik.