Tavasszal a földanya ébreszti az erdőt s menyasszonyi ruhákat öltenek a fák.
Újra esküsznek virágba borulva, kiket a nap tanúként koronáz.
Tavak tükrében lábát mossa az ég, tavirózsák levelein, harmat vízcseppjei gurulnak szét.
Ozirisz fája kúszik, kapaszkodik az erdőn át, tavasz illata andalítja el egy rozoga kunyhó kőfalán.
Álmos róka sompolyog napfürdőben heveredve, vörös szőrét a reggeli nap simogatva festegette.
Elmúlt a tavasz s itt a nyár, lombok árnyékában hűsöl már a napsugár.
Forró est van ma, mit a holdfény csendje hatja át, s közben a hűs szellő a fák hárfáján játssza dallamát.
E mennyei zene hallatán, hulló csillagként borult álomba e szép világ.
Csak a hold volt ki fényében orgonált, s némán szólt egy éjen át…
Érchegyi Csaba Rudolf
Visegrád, 2022. 04. 17.
Jelen irodalmi mű, a szerzői jogvédelem hatálya alá tartozik.