Nem akarom tudni mi nem jó, de tudom, hogy egyedül nem jó.
Elhagyom magam s felteszem a béklyót, ha nem lehet szavam, a fájdalom lesz mi felró.
Világom harca szüntelen, s az idő ki figyelmeztet engem, hogyha nem látom a végtelent.
A jelek utat mutatnak nekem, de ma sem értem, hogy sebeim hegei miért látszanak rajtam, Istenem..
Ahogy gyengülök világosságot látok, s egy kéz mondva nyúl felém, barátom szeretetre vágyok.
Folytatta,…míg te táncolsz én várok, de ha vége, a szépet lásd s ne a táncot.
Ha utána megpihensz majd meglátod, a táncban élve halnod kell, hogy lásd mi a szenvedély, s nem átok.
Egy hang szólt, hogy áldás van rajtad, s Egód harcát a szeretet pusztító viharában kaptad.
Esőként hulló könnycseppjeid a szivárvány hídját építette, s az idő súlya sziklaként hullott alá, hogy a tó tükre megmutathassa neked, hogy a bölcsek kövét ki teremtette.
Érchegyi Csaba Rudolf
Létrehozva: 2021.07.06.
Jelen irodalmi mű, a szerzői jogvédelem hatálya alá tartozik.