Tűzőnap perzselt végig ma a földeken.Tücskök ciripeltek, s visszhangjukban a táj szelleme nem volt idegen.
Szamaras szürke poros úton lépkedtem. Kiberetvált mező előttem, s az idő szekerén ülve látom, a sok-sok tovatűnt idegent.
Meszelni kezdte a szél az eget, habos volt tekintete…Fésülgette a tábla koronáját, s benne a vadakat ijesztgette.
A lemenő napkorongot, mint egy jogart, fehér habokban fürdette a szél. Csalogatta az esőt, szomjas volt a föld, inni, inni kért.
Csak az alma hiányzott, mi délibábként jelent meg, festői volt minden együtt, s e pillanat képe ragyogott a szemekbe…
Érchegyi Csaba Rudolf
Csővár, 2023.05.26.
Jelen irodalmi mű, a szerzői jogvédelem hatálya alá tartozik.