Homokszem vagyok a sivatagban, nagy az én családom. Elfúj a szél, ha a felszínt járom.
Suhanva s repülve utazom, landolva dombokon és partokon.
Szállok az időben a múltban, az égszínkék tengeren hajózva a napfényben úsztam.
Nem jártam iskolába, nem beszélek nyelveket, csak egy szem vagyok mi az éterben pereghet.
Ha a reggel széllel ébred, ősi magokat ások, felhők könnyeivel a magot ébresztem álmából, s várok
Szemként nem látok mert vaknak születtem, lélek nélkül szolgálom a világot, s anyagként létezem.
A természet szeme vagyok, a világ az otthonom. Egy parton landolva kövesedtem meg s a habok közt leltem alkonyom.
Érchegyi Csaba Rudolf
Létrehozva: 2021. 03. 19.
Jelen irodalmi mű, a szerzői jogvédelem hatálya alá tartozik.