Szellengő emberek, az éterben szellentenek. Láthatatlan buborékot
fújnak, de csak az én pillanatom verítéke mossa tekinteten.
Szemem könnye meglepte arcomat, buborékok ostromolták s szorongatták torkomat.
Gondolatom nyíló ánusz rózsámat szakajtotta, gyors érkezett a vágányomon…, ide s tova…
Hamar leültem az árnyékba egy székre, kemény deszkája sem zavart csak a többi bubi, mi száguldott a térbe.
Követte a mozdony teste tömegével, kitörve az alagútból zakatolt s húzta a szerelvényt a mélység erejével.
Kisvártatva elcsendesült minden…, a tág pupillák is hazatértek. A nap lecsókolta könnyeim, s vele az éterbe léptek.
Felállva papíromon még megfestettem költeményen, s üzenete hozta sóhajom, könnyebbségem…
írta: …………………………
Dátum: …………………………
Ezen költemény szerzői jog alá nem tartozhat, de néha-néha, az egyszerűség és a humor is teret kaphat…