Fénytengerben lángoló vörösbor, íze, mint egy koldust felkarolt. Poharam tüzében vérem ostora, titkaim s szavaim szelencéjét egycsapásra nyitotta.
Tisztán csobogott bennem minden gondolat, hallgatva vallottam be, mit kimondani nem szabad. A csend hírnöke voltam én, ki egy korty igazságot tárt elém.
Később a mámor szépített meg, s hamvasztott el ízének illatában. Idővel némán csendesített el, mint egy édesdedet anyja kebleinek otthonában.
S végül legyőzött, mint rómait pártusa! Hülő parázs hulló hamuszőnyegére írva küldte üzenetét: a mámor öröme hajlék, s benne minden búnak otthona…!
Érchegyi Csaba Rudolf
Visegrád, 2023.11.20.
Jelen irodalmi mű, a szerzői jogvédelem hatálya alá tartozik.