Egy nap elgondolkodtam a kerti székben, s a rám törő emlékeim zuhatagában párolgott el minden a fényben. Vitték ők a szép s rossz emlékem.
Fiatalon életem taván eveztem, hol a tavirózsák nyíltak meg sorba mellettem.
Mikor a tó zsilipéhez értem, elvitt az ár engem s egy öbölben magamhoz tértem.
Megéltem az álló vizet is, ami felkavart, s ha jött az árvíz mentem tovább vele, vitt ahová Isten akart.
Mikor a folyó sebes részéhez értem, éreztem, hogy kevés az időm és a partot néztem.
Kerestem helyem ahol kiköthetnék s azt a virágot, akit utoljára a napsütésben öntözhetnék.
Partot érve már nem utaztam tovább, nap és holdként vártam a csillagok mellett, hogyan tovább.
Mikor az esthajnal csillag eljött értem, beszámoltam az életemről s a fény útján haza tértem.
Érchegyi Csaba Rudolf
Létrehozva: 2021.06.11.
Jelen irodalmi mű, a szerzői jogvédelem hatálya alá tartozik.