Nekem az Istenem a szerelem, üzenek neki, s hívom szüntelen… Hol vagy rózsám illatod keresem, szerelem, előtted esdeklem…
Kedvesem álmomban eljöttél simogattad arcomat, s ahogy rám néztél csókod gyógyította minden gondomat.
Reggelre ébredve eltűntél, s emlékeim hamvai lebegtek. Mély bánatom kísérte harmatos arcomat, s én beléd szerettem.
Mond mikor láthatnálak téged…, szívem úgy kalapál, majd felrobban érted. Sós könnyeimben szemed tükre, te vagy üres ládám, örök kincse.
Árva lelkem szívemet borogatja, érted vérzik, s otthonom vagy ki nekem maradhatna.
Te megállítottad az időt…, éber álom s szerelem, súgd a fülembe…, nem eresztelek többé, soha, de sohasem…
Érchegyi Csaba Rudolf
Visegrád, 2022.10.17.
Jelen irodalmi mű, a szerzői jogvédelem hatálya alá tartozik.