Gyertyát gyújtottál s a szembe néztél, egy üveg bort nyitottunk mi ketten, egy pince mélyén.
Az arcodon táncoló gyertyaláng filmként forgott a poháron, mély csendben a szívem dobbanása hallatszott s te hallgattad, hogy kiért dobbant a világom.
Koccintva esküdtünk, hogy szerelmünk áldásra találjon, éreztük, hogy e pillanatból csak egy van a világon.
A bor illata tisztasága s a hangulatot teremtő érzékekre ható ízvilága bársonyosan simogatta nyelvem, a kezem nyújtottam és a szívedre tettem.
Az érintés egy látomást hozott, mi elvitt minket Dionüszosz világába,
hol a napsütésben érő szerelmek születtek a bor mámorába.
A mámorban utaztunk szerelmünk fényében, fogadva fogantál a gyümölcsünk méhében.
Egy meghitt világba érkeztünk, hol egy csillámló patak csobogása kísért le minket a völgyekig.
Ott a hullámzó lankákon nővő szőlők arany fürtjei pompáztak s egy szarvas legelt köztük, mert része volt e világnak.
Dionüszosz oltárához érve fohászkodtunk s kértük, hogy a szerelmünk tüzében gördülő könnycseppjeink esőként hulljanak oda, ahol egy nemes növény sarjad, mint ahogy a mi szerelmünk vala.
A bor és a szerelem segít emlékezni és feledni mi jóban rossz volt, de soha ne okold magad érte, mert nem te vagy,…. ha megtagadod mi egykoron ott volt.
Érchegyi Csaba Rudolf
Létrehozva: 2021.02.18.
Jelen irodalmi mű, a szerzői jogvédelem hatálya alá tartozik.