Erdei virágok illata terjeng a szobámban, képeim zuhatagjában hídként ívelt a szivárvány.
Tudom, hogy az idő csak a szépnél áll meg. Ahol merengők szerelmes csókokért epekedtek.
Hol anyáink mosolyukkal a csecsemőink arcáról könnyeket törölhettek.
Hol szívek lelkeket gyógyíthatnak, s a szemek a néma igazságért folytogatnak.
S mikor ezüst koronáinkat fújja a szél, suttogja majd nekünk, ami szép volt, az elkísért…
Érchegyi Csaba Rudolf
Visegrád, 2022. 04. 08.
Jelen irodalmi mű, a szerzői jogvédelem hatálya alá tartozik.