Olyan szótlan ez a szoba, elmém néma hangját hallom, s közben a beszűrődő csillagfény futkározik rajtam.
Gondolkodom, ki az úr? Kiben, úrként fogan minden gondolat. Méltósága rendíthetetlen, s ő mindig úr marad?…
Vagy egy az Úr, ki az élet kovácsa, ütött kopott üllőjén, sors kalapácsa a társa.
Nem tudom, bevallom… Sokszor szememnek és fülemnek hittem, de elárultak, s nem akarom tudni hova is vittek.
Egy úr szelencéje, csak annak hölgynek nyílik mostanában, kinek szemében tűz van s folyó láva, edzett elméjében, szeme tükrének óceánja.
Ha te is úr vagy, szíved elméje nem hagy magadra, ne lépj ki a világodból, s hagyd kint azokat, kik, kint ragadtak…
Érchegyi Csaba Rudolf
Visegrád, 2022. 09. 02.
Jelen irodalmi mű, a szerzői jogvédelem hatálya alá tartozik.