Szikla hátán merengtem, mit a víz simogatott. Kedves játék ez, mert a part társat kapott.
Ezerarcú a táj, bárhova tekintek. A tenger dunyhája alatt, kövek görögnek.
Langyos tengeri szellő fésüli hajam, s vele elmosta írásom, mit a homokban rajzoltam.
Felettem sárkány alakú felhő, szívét hegycsúcs szúrta át, alábukott s a völgy gyomrában lelte halálát.
Körülöttem rinocérosz bőrű sziklák, rajtuk bólogat egy kis virág, olyan lila féle volt,..gondoltam, talán.
Elvesztem a tájban, szerelmes lettem, tükrében a gyönyör tündöklött s nem volt szebb nála, ebben a percben.
Elgémberedett lábam vetett véget e képnek, s tudtam, hogy a part szellemében ma én voltam a lélek.
Érchegyi Csaba Rudolf
Visegrád, 2022. 05. 01.
Jelem irodalmi mű, a szerzői jogvédelem hatálya alá tartozik.