Elkendőzött szavak idővel vissza- visszatérnek, s vele a múlt színpadán a hófehér harangvirágok kongva mesélnek.
Aki eddig tavában ücsörgött s maga tükrét látta benne, ellenség lesz neki örökké az, ki maga képére fodrot merne, vetne.
Féltve veszne képe ott a hullámsírban, fényét megtörve, s éltében fuldokolva. S amikor a tiszta víz a mélyben átöleli, kendőben csomagolt szavai a partra veti…
Onnan tekint vissza a habzó hullámokra, hol a nap képében egy tisztálkodó szárnyas fehérló hívogatja. Hátán repül vele az ég felé, s elkendőzött szavait a fény kovácsa, edzi majd erénnyé…
Érchegyi Csaba Rudolf
Visegrád, 2024. 05. 08.
Jelen irodalmi mű, a szerzői jogvédelem hatálya alá tartozik.