Ez az este olyan volt, mint a többi. Válás után az ember, nem tud tétlenkedni.
Írok nyugtalan, éji vízesésként a folyóba zuhanva, tóba érkezem s tükörképként már a hold vagyok, benne jómagam.
Világom hangját hallom, mi csendbe szívbe markoló, láncom tépem s közben szabadságomról álmodom.
Új csend, új öröm s új baj kerget engemet. De nem,…nem engedem, hogy rabként újra elvigyen.
Mindent mit megtettem, betűk s szavak oldoznak. Ha itt hagyom nektek, megértitek, miért lettem s harcoltam…
Tudjátok, ott nőnek fák, ahol magok hullanak, s ha hulló cseppjeink öntözik, új élet vár ránk, a lombok felett, az ég alatt.
Érchegyi Csaba Rudolf
Visegrád, 2022. 03. 17.
Jelen irodalmi mű, a szerzői jogvédelem hatálya alá tartozik.