Szerző: formaldehid

Büszke magyarnak lenni, de szép. Állok hazám előtt emelt fővel, s attilában tisztelgek én.

Bölcsőm nyelvében születtem. Anyám első szava, mennyei csilingelő, szívemben olvadó dallamos hangja, búfelejtő.

Az embernek arany-korában a diófa alatt gyorsan telik az idő. Hűs árnyékában fürdöm én most, s merengek az ég felé. 

Egy hulló falevél üzen: jő az ősz, s könnyei közt andalog el a nyár,

mint egy elhagyott szerető, a viharban távolodik már.

Furcsa érzés, az évszakok vonatán utazni. Robog velem négy állomáson át, az idő vágányáról nem tér le, meg nem áll.

Az évszakok is velem változnak, előttem  tépik s rázzák a föld ruháját.

S néha felordít a csend,… hallom a föld szívének dobbanását.

De eljő a nap, mikor térdek kopnak, emberek rettegve sírva fohászkodnak.

S csak egy Isten lesz, ki bölcsőt adhat, a természet az,… miben az ember megfoganhat…

Érchegyi Csaba Rudolf

Visegrád, 2022.07.01.

Jelen irodalmi mű, a szerzői jogvédelem hatálya alá tartozik.

Egy szóban gazdagodom, úgy hívják szeretet. Szabad lényem kortyolt belőle, s vele a pillanat repített.

Ébredés korszaka ez miben ma sétálok, nem lepődőm meg, ha Istenemet egyszer csak a sátán udvarában találom.

Test elme, s lélek egyben hatalom, ha különválik elvesztem, nincs többé se szabadság se irgalom.

Előttem növekszik egy rút világ, sár s mocsok az elit szívhalmon. Az enyém a kovács üllőjén van, edzi ő, minden gondolatom.

A világ mételyéhez mézzel kövezett utat épített a sátán, s csillogó gyémántok vakították el, nemzeteink várainak kapitányát.

Ma ezt látván, gondolatomban néma szavak s mondatok törnek fel. A napsugár és az est csillaga az, ki előtt semmit nem hallgatok el…

Érchegyi Csaba Rudolf

Visegrád, 2022.06.26.

Jelen irodalmi mű, a szerzői jogvédelem hatálya alá tartozik.

Igaz emberek, igazában zengett a szó, a bölcsesség himnusza volt, ritkán hallható.

Nem volt szükség semmire, csak egy pillanatra, mi elvitt minket messzire.

Az igazság kenyerét vágtuk, kovászként dagadtunk benne, szívünk volt a só s lelkünket a cukor édesítette.

Tanult itt ki tanítható, tanítók voltak kiben ébredt a szó, de nem ők voltak azok, kiknek valaha fegyverük volt a hazug szó.

Csendben jött az ébredés, látomásként ért a felismerés. Kapum megnyílt, batyum hátra hagytam, s csak az igaz szót vittem magammal!

Érchegyi Csaba Rudolf

Visegrád, 2022.05.28.

Jelen irodalmi mű, a szerzői jogvédelem hatálya alá tartozik.

Zöldellő s aranyló fák pompáznak a kertben, a pázsit erdőt a pitypang szőnyeg már sárgáról, fehérre meszelte.

Felnézve a felhők hegyeit csodáltam. Fenségesen úsztak fent s én alattuk sétáltam.

A mezők virágainak katonái izzó narancs pöttyökként szálltak el, lágy szellő andalította a tájat, az est jött el.

A naplemente piktorként kékes szürkére festette az eget, s a felhőkön átszűrődő fény csokrok koronázták alatta a teret.

Tűnődtem, mit keresnek sokan odafent. Isten kertje idelent van, hol ég Apa öleli szerelmét, a Földanyát idelent..

Érchegyi Csaba Rudolf

Visegrád, 2022.05.05.

Jelen irodalmi mű, a szerzői jogvédelem hatálya alá tartozik.

Szikla hátán merengtem, mit a víz simogatott. Kedves játék ez, mert a part társat kapott.

Ezerarcú a táj, bárhova tekintek. A tenger dunyhája alatt, kövek görögnek.

Langyos tengeri szellő fésüli hajam, s vele elmosta írásom, mit a homokban rajzoltam.

Felettem sárkány alakú felhő, szívét hegycsúcs szúrta át, alábukott s a völgy gyomrában lelte halálát.

Körülöttem rinocérosz bőrű sziklák, rajtuk bólogat egy kis virág, olyan lila féle volt,..gondoltam, talán.

Elvesztem a tájban, szerelmes lettem, tükrében a gyönyör tündöklött s nem volt szebb nála, ebben a percben.

Elgémberedett lábam vetett véget e képnek, s tudtam, hogy a part szellemében ma én voltam a lélek.

Érchegyi Csaba Rudolf

Visegrád, 2022. 05. 01.

Jelem irodalmi mű, a szerzői jogvédelem hatálya alá tartozik.