Szót
hallok,
ver a szívem.
Mosolyogsz rám,
egyetlen kincsem.
Csók,
vörös
ajkadon.
Elveszek én
benned, angyalom.
Úgy
szeress,
hogy fájjon.
Ne hagyj el, mert
véget ért az álom.
Én
benned
égtem el.
Titkom hamvát,
az időnk vitte el.
S ha
csókod
parazsa
lobban bennem,
szólj én mellettem.
Érchegyi Csaba Rudolf
(Apeva)
Berekfürdő, 2023.03.17.
Jelen irodalmi mű, a szerzői jogvédelem
hatálya alá tartozik.
Madárdal szól, s harmatban izzad a reggel. A kunság mély álmából ébredezik, s pára dunyhája fényben oszlik el.
Illatos kövér a levegő, virágtenger hullámain hajózik, megállva megkövült sziklaként mossa partjaim, s benne tisztulok.
Folytattam utam a napfény ős erdőjén át, jókedvem vágta s kaszálta sugarát. Feledtem itt minden búnak baját, részem volt e világ.
Hatalmas ezüstfenyő pompázott előttem, galambok turbékoltak rajta, ágai közt laktak, s az árny őket lágyan betakarta.
Nem messze volt a tó világa, tükrén minden oly igaz volt, de csak a pillanat mása festett felszínére, s hozzá béka kuruttyolt.
Partján elhagyott faviskó, hiába várta gazdáját, az idő ette s eső verte, szél repesztette szakadt kabátját.
Teknős pihent egy nádszigeten aranyban fürdőzött, a világ nem háborgatta őt csak lépteim, s csobbanva elköszönt.
Nyugovóra indult nap, álmosan terült el a pusztán. Tarisznyámban képeimmel indultam haza, s a tücsök zenekara kisért hozzá…
Érchegyi Csaba Rudolf
Csővár, 2023.03.21.
Jelen irodalmi mű, a szerzői jogvédelem hatálya alá tartozik.
Erdély szín magyar embere,
egy dézsát tele könnyel küldött
nekem…, tükrében az ős haza volt,
s benne szép kedvese.
Kárpátok magyar népe, s ti
Tamásiak, hű szívetek dobog
bennem, húzzátok a harangot,
hogy az ég is beleremegjen…
Ha könnyetekben fürdöm, hallom
ahogy a határ remeg, aki meghúzta
vonalát, boldog sosem lehet. Vesszen
el…, ki nemzete ellen cselekedett!!!
Ha a dézsámra nézek, látlak benneteket.
Erdély fái üzennek, s az ősi szellemetek.
Magyarok vagyunk, a világ magja, népe,
együtt vagyunk szétszakítva, egyszáz éve!
Érchegyi Csaba Rudolf
Visegrád, 2023.03.06.
Jelen irodalmi mű, a szerzői jogvédelem hatálya alá tartozik.
Egy nap egy borozóban torkom ecseteltem. Borostás boros társak a mámorban énekeltek.
Tudatmódosult mosolyok mosták itt minden búnak baját, füstben szálló igék, igaz mesék voltak, vagy történetek talán…
Aggok is voltak ott, s atyák. Az idő múlásában temetkezve csendben látták-hallgatták, ahogy az elme megadja magát.
A borozó tündére, Rozi. Mosolya Sanyi bácsira emlékeztetett, foghíja szegletes, alsó ajka öblös, mint duzzadt keblei…, színe vörös.
Teátrális jelenetek s ígéretek voltak zárás előtt, betintázott képzetlen színészek fizetni álltak sorba Rozi pultja előtt.
Lassan esteledett, beásított a sötétség az ablakon. A borozó erőtlen hangját a csend folytogatta, s lágy szellő surrant be… simogatva suttogott.
E világban volt itt egy hanyatló világ, hol az egybegyűltekre később rátalált az illuminált magány. Igazságot kerestek volna itt talán…?!
Kisvártatva, Dionüszosz rabjai közt a holnapért mentem haza. Mosolyfürdőt vett gondolataim hullámai ringattak el, s tükrében Rozi mosolya…
Érchegyi Csaba Rudolf
2023.02.26.
Jelen irodalmi mű, a szerzői jogvédelem hatálya alá tartozik.