A magyar lélek hazájában igaz nemzeti gondolatok vándorolnak. S a remény üde csókja, mindennap szívek dobogását visszhangozza. S ti bábok, kik hajbókoltok a combfixes nyugatnak…, hova tartotok?
Keselyűk csőrén át szakadt országunk…, széttépték egykori szent nemzeti világunk. De a magok hasadnak újra meg újra! A hűs hajnal szeretője az örök tűz…, kiknek fény gyermekeinek Istene a Magyar volna ?
Mi világot gyújtunk hol a sötét jár, lássák ők árnyékukat a pokol kapuján! Nem kell nekünk csak becsület, anyák, apák ékes nyelvének szimfóniája, s meglásd eljő seregünk, aki égig fogja zengeni az ősi vér akaratát…!
Na de, ezek itt nem Sobri Jóskák…! Nemzeteket századok óta hazaárulókkal oltogatják… S hol van a sok szerelem, a sóhaj, az édes élet! Ti arra vigyázzatok, hogy kígyók ne tekerednek körétek…!
Ébredj…, százszor is elmondom ha kell, töröld szavaddal, mit félelmed nyom el. Állj fel, s húzd ki magad…, te vagy a gyök, s az Isten szava! E nyelv oly világi hatalom, hol a szív magjának virága, a templomod!
Érchegyi Csaba Rudolf
2026.07.20.
Jelen irodalmi mű, a szerzői jogvédelem hatálya alá tartozik!