Kategóriák
Versek

Óda a magyar lélekhez

Testbe zárt lélek magasztos Ura, te ajándékként adtad nekem énem oda.

Szólj helyettem most e világban, s mosd szennyesem e végtelen kék óceánban.

Minden bűnömre  karmám emlékeztet, s mint a felkelő nap a hold árnyékában tisztulnék meg.

Halandóként én is országodba tartok. Rögös utadon, arany agancsú szarvasunk kísér végig rajta.

Lassan eszmélve ballagok én hozzád felfelé. Istenem…, fohászként kérlek, hogy add vissza a Magyarok tudatát s nemzetét…!

Érchegyi Csaba Rudolf

Visegrád, 2023. 09.20.

Jelen irodalmi mű, a szerzői jogvédelem hatálya alá tartozik.

Kategóriák
Versek

Lila akác

Ma este egy csöppnyi lila akác illata ölelte át gondolatom. Kedvesem egykori csókjának hantján ki nem mondott szavak hevertek, a múlt volt az oltalom…

Akác hajlongott előttem, mintha üzent volna. Kecses virágának látványa, kedvesem emlékét szólongatta. S lila virágai ernyőként borultak a rózsabokorra.

Illathálójukban, mint egy magányos pók mozdulatlan álltam. Fejtettem a múltam, szőttem a jövőm, s a lila fürtök közben megbabonáztak.

Láttam én, ahogy szépen éltem, s félve szerettem, mikor imádtak éppen. És hagytam elsorvadni mellettem, kiben a bölcsőm reméltem…

Lila akác, titkom neked elmeséltem, zárd magodba, s a szél vigyen el kedvesem szép kertjébe. Csüngő virágod illata ott meséljen neki, s ha szeretett, illatod majd őt is átöleli…

Érchegyi Csaba Rudolf

Visegrád, 2023. 06. 12.

Jelen irodalmi mű, a szerzői jogvédelem hatálya alá tartozik.

Kategóriák
Versek

A nap koronája

Tűzőnap perzselt végig ma a földeken.Tücskök ciripeltek, s visszhangjukban a táj szelleme nem volt idegen.

Szamaras szürke poros úton lépkedtem. Kiberetvált mező előttem, s az idő szekerén ülve látom, a sok-sok tovatűnt idegent.

Meszelni kezdte a szél az eget, habos volt tekintete…Fésülgette a tábla koronáját, s benne a vadakat ijesztgette.

A lemenő napkorongot, mint egy jogart, fehér habokban fürdette a szél. Csalogatta az esőt, szomjas volt a föld, inni, inni kért.

Csak az alma hiányzott, mi délibábként jelent meg, festői volt minden együtt, s e pillanat képe ragyogott a szemekbe…

Érchegyi Csaba Rudolf

Csővár, 2023.05.26.

Jelen irodalmi mű, a szerzői jogvédelem hatálya alá tartozik.

Kategóriák
Versek

Májusi merengés

Harmatcseppek fürdették a reggeli tájat. Az ablakon kitekintve, nyújtózkodó fákat s ébredező virágokat láttam.

Konyha ablakom előtt bólogatott az orgona, szél játszott rajta s dallama cseppjeit rázta le, hullottak alá ide s oda.

Kiléptem az udvarra, hol a lila akác kopáron szunnyadt egymagában. Szomszédja a fenyő, miben csiripelő éhes fiókák a kukacokra vártak.

Odébb a veteményes és fűszeres kert, mi zöld bársony szőnyegeként simult a kertbe, életből ott, helyén életet lehelve.

Hatalmas diófa állt a kertben, levelét bontogatta. Nem messze a birs, kinek

hófehér elegáns köntöse szinte beszélt rajta.

Bazsarózsák bimbója, mint telt keblek egy csokorban álltak. Rajtuk vízcseppek, s bennük a kert képének részlete volt bezárva.

A keleti nap emelkedni kezdett, s a gyönyörű ébredő rózsák fodros flamenco ruhái, engem leszögeztek.

Felettük zöld ringlók csüngtek a fákon, mint egy tábornyi hadsereg katonái, sorra bevetésre vártak.

Fényben úszott minden, csak egy harkály törte meg a csendet. Ki gyógyított egy fát kopácsolva, reggelit keresve.

Mint egy tekergő illat folyó a kávéillat úgy mosta át orromat, ébredeztem…, s a nyitott konyha ablakból, valaki engem szólongat.

A reggeli kész volt de én nem vallottam be, jóllaktam azzal amit láttam odakint, csak a kávé, s egy mosoly hívott be…

Érchegyi Csaba Rudolf

Csővár, 2023.05.13.

Jelen irodalmi mű, a szerzői jogvédelem hatálya alá tartozik.

Kategóriák
Versek

Jövő

Egy nap sétálni indultam, eleget ültem már a gondokon. Az erdő napudvarai közt madarak csiripelték, nincs miért aggódom a holnapon.

Furcsa szerelem volt ez a belső csend, s a gondolat közötti varázs, úgy éltek együtt ketten, mint egy boldog család.

Édesen aludt velük az elme, s ha ébredt heroinja, sebes patakként mosta el, hogy mi is volt a pillanat szerelme.

Úgy hiszem, mi Magyarok egy Isten gondolatában fogantunk, ősrégi nép magjának gyümölcseként, a világ almái vagyunk…

De az idő ketyeg, a küszöb előtt kopogtat… Eközben nemzetünk fájáról, a hasadó magok szanaszét potyognak.

Lehullott magvaink könnyeinek tükrében…, vágtat csodaszarvasunk s ragyog fent a kék égen.

Fénye alatt ébredve sarjad régi nemzetük, s ki nem fél majd, szolga sem lesz, mert velünk van Istenünk!

Érchegyi Csaba Rudolf

Visegrád, 2023.05.01.

Jelen irodalmi mű, a szerzői jogvédelem hatálya alá tartozik.

Kategóriák
Versek

Áprilisi reggel

Hűvös áprilisi reggel. Távolban a pára lencséjén át rajzolódik ki egy város, helyenként ködölt, habolt, szórt tejföl színben úszik, lassan ébred, még álmos.

Felettem levegőt préselnek a felhők, haragszik ezért a tenger. Egy szikla nem messze tőlem, erődként áll, s állja a csapkodó hullámok ostorát.

Szép formája volt, kabátját, csiszolta s csipegette. Forrásszerűen tört ki a víz falán, s elapadt, ha elcsitult a hullám.

Ebben a fény viszonyban mély kék színe volt most a tengernek, s partot érve a víz hófehér csipke terítőként oszlott el. Szemem előtt kötötte meg s foszlott el.

Szelek szárnyán utazó felhők tolakodtak, siettek valahová, nem lógott a lábuk, csak lassan elandalogtak a hegyeken át.

A homokköves parton, kavicsok némán idézik a múltat, bölcsen hallgattak ahányan is voltak. Foglalkoztatott vajon mit mondanának, ha nyelvet adna nekik az élet, s kő mivoltukba zárva így élhetnének…, mhh, bele gondolni is félek…

Ahogy mondani szokták: hallgatás a bölcsesség mentora, így vannak ők is… Miket a bürokrácia nem éltet, s nem viszi őket sehova!

Sok színű és gazdag ez a világ, mi elemeibe beférhet, de a tökély titkára még az ember nem ébredt…

Egy árva virág hajlong mellettem, kit a szél simogat, szép napsárgás-fehéres szirmai alatt párját remélve bólogat.

Mögöttem a tenger vájta parti falakon, buja zöld növényzet kapaszkodott. Falából édes víz tört ki s zuhant alá, köveket mosva a partokon.

Mint a görög poliszok, homokkő városok sorakoznak előttem. Víz mossa ki belőlük az apró köveket, s felszabadítóként újra, de nem árulva el, zárja be őket egy időre.

Halászhálók mögöttem, mit a tenger partra vetett, elhagyatottan szennyezi itt a környeztet. Ember, ember…, sírodba magad kergeted!

Parti sziklás rét tűnik fel, ahogy ébredezik a napsugár, foltos területei színekben pompázik, sárga, zöld, fehér s talán lila színekben egyaránt.

Mögöttem a dombon egy nádast zsizsegtet a szellő, egy része elszáradt, de a többsége zöld maradt, s úgy nézett ki mint egy erdő.

Lehet, hogy bogár város, vagy talán békáknak otthon teremtő, nem tudom, de nem is köt le, részemről felejtő.

Látom, a hegyek felett megállt egy-két turista felhő, s továbbállt mert jócskán sejhajon rúgta a szellő.

E helyen a hangok széllel bélelve, újra meg újra körülöttem születtek. Sirályok hangja törte meg az idillt, vadászni jöttek, s egy-két halat ejtettek.

Lassan csitul a tenger, a felhők is oszlanak, érkezik a fény a napsugárral, s langyos szellő simogatja már arcomat.

Elszáradt gallyak szanaszét, tengeri fű féleségek száradnak rajta, ha írhatom olyan seszínű, iszapra elékeztető fizimiskájuk van, amik egyszerűen rendezetlenek, s mégis tökéletesek, kinek mi jut eszébe esze legyen rajta.

Nád darabok hevernek, itt meg ott…, hazaviszek gondoltam egy párat, jó lesz bogaraknak, na meg a rokonságnak.

Tovább indultam a parton, egy árva hajó ütközőt vetett a vízpartra, baja nem volt csak kicsit kopottas, hazaviszem, lökhárítónak időnként jó lesz rajtam.

Azon töprengtem a természet milyen jó hozzánk, néha-néha megfürdeti az ember gondolatát. Mi rossz elhagyatik, s mi jó megadatik…, hát áldás legyen rajta.

Furcsa bogár szállt rá a térdemre, nem tudom miféle volt, talán reggelijét kereste rajtam…, nem böfögött tőle az biztos…, ezért sem maradt rajtam.

Lassan változik a tenger színe, ahogy emelkedik a nap s vele szögeinek sugara, átvarázsolja a mély kéket smaragdra, mily csodálatos így a víz asztala.

Ebédre állt már az idő, utaztam eleget, gondolatom hazafelé terelget. Sok történet maradt még amit itt hagyok, változásban születik meg az, amiről még később írhatok…

Érchegyi Csaba Rudolf

2023. 04. 16.

Jelen irodalmi mű, a szerzői jogvédelem hatálya alá tartozik.

Kategóriák
Versek

Szekerem

Egykor egy erős szekér csillaga voltam. Kereke tört, s hulló izzó csillagként égtem el a múltba.

Sötétség dédelgetett, s úgy szólt hozzám, mint magához a néma. Bölcs magány fényében, vakon írtam az életem újra.

Minden szóban száz másikat kerestem. Csonka szárnyú madár éneke válaszolta meg, s dallamán vele repültem.

Emlékeim hamuja lebegett felettem az égben, eső könnye szült meg újra, Isten nevében. Megírom…, életem könyvében!

S egy nap rám mosolygott a napsugár, úgy ölelt át engem, ki egykor várt reám. Fényes ruháját rám vetette, s jeges lelkemből tavat teremtett.

Bölcs tanárom a sötétség, immáron útra engedett. Indulva visszapillantottam még az égre, s csillagom lett ismét a szekér fénye…

Érchegyi Csaba Rudolf

Visegrád, 2023. 04.06.

Jelen irodalmi mű, a szerzői jogvédelem hatálya alá tartozik.

Kategóriák
Versek

A szív kalapácsa

Szót

hallok,

ver a szívem.

Mosolyogsz rám,

egyetlen kincsem.

Csók,

vörös

ajkadon.

Elveszek én

benned, angyalom.

Úgy

szeress,

hogy fájjon.

Ne hagyj el, mert

véget ért az álom.

Én

benned

égtem el.

Titkom hamvát,

az időnk vitte el.

S ha

csókod

parazsa

lobban bennem,

szólj én mellettem.

Érchegyi Csaba Rudolf

(Apeva)

Berekfürdő, 2023.03.17.

Jelen irodalmi mű, a szerzői jogvédelem

hatálya alá tartozik.

Kategóriák
Versek

Kunság

Madárdal szól, s harmatban izzad a reggel. A kunság mély álmából ébredezik, s pára dunyhája fényben oszlik el.

Illatos kövér a levegő, virágtenger hullámain hajózik, megállva megkövült sziklaként mossa partjaim, s benne tisztulok.

Folytattam utam a napfény ős erdőjén át, jókedvem vágta s kaszálta sugarát. Feledtem itt minden búnak baját, részem volt e világ.

Hatalmas ezüstfenyő pompázott előttem, galambok turbékoltak rajta, ágai közt laktak, s az árny őket lágyan betakarta.

Nem messze volt a tó világa, tükrén minden oly igaz volt, de csak a pillanat mása festett felszínére, s hozzá béka kuruttyolt.

Partján elhagyott faviskó, hiába várta gazdáját, az idő ette s eső verte, szél repesztette szakadt kabátját.

Teknős pihent egy nádszigeten aranyban fürdőzött, a világ nem háborgatta őt csak lépteim, s csobbanva elköszönt.

Nyugovóra indult nap, álmosan terült el a pusztán. Tarisznyámban képeimmel indultam haza, s a tücsök zenekara kisért hozzá…

Érchegyi Csaba Rudolf

Csővár, 2023.03.21.

Jelen irodalmi mű, a szerzői jogvédelem hatálya alá tartozik.

Kategóriák
Versek

Tamási Uram

Erdély szín magyar embere,

egy dézsát tele könnyel küldött

nekem…, tükrében az ős haza volt,

s benne szép kedvese.

Kárpátok magyar népe, s ti

Tamásiak, hű szívetek dobog

bennem, húzzátok a harangot,

hogy az ég is beleremegjen…

Ha könnyetekben fürdöm, hallom

ahogy a határ remeg, aki meghúzta

vonalát, boldog sosem lehet. Vesszen

el…, ki nemzete ellen cselekedett!!!

Ha a dézsámra nézek, látlak benneteket.

Erdély fái üzennek, s az ősi szellemetek.

Magyarok vagyunk, a világ magja, népe,

együtt vagyunk szétszakítva, egyszáz éve!

Érchegyi Csaba Rudolf

Visegrád, 2023.03.06.

Jelen irodalmi mű, a szerzői jogvédelem hatálya alá tartozik.