Hónap: 2022 november

Versek

Ej, világ…

Ej világ hova rohantál, hatalmat hitetlen árulók kezébe miért adtál!?

Ej népünk vakokat süketek szültetek, itt az idő, hogy lássatok, halljatok emberek.

Ej Istenünk, benned van minden vigaszunk, ostorod csattanása sokszor a földig hallatszott.

Ej anyáink, igaz hitű szép lányokat szüljetek, ha kell, ember s Isten mellett legyetek.

Ej apáink most erős okos fiaitok kellenek, hazafiak, kik szívből hangoztatják nyelvüket.

Ej katonák, emeljétek tiszta zászlónkat a magasba. Csatáink vérét könnyek mosták le mostanra.

Ej tanár, nekünk igaz történelmet tanítsál, tudd, hogy éles elme kardért soha nem kiált.

Ej világ, lassítsál… Hagyd tiszta folyóinkat medrében, ne mérgezd, s ha kell szomjazzál.

Ej nemzet, végül hozzád szólok! Nem halljátok…, a világ vészharangjai megkondultak…

Érchegyi Csaba Rudolf

Visegrád, 2022.11.26.

Jelen irodalmi mű, a szerzői jogvédelem hatálya alá tartozik.

Versek

Szikra voltál s egy látomás az éjszakába. Sugallat volt mi jött, váratott magára.

Ahogy beszéltél hozzám, hangod tiszta forrásként csobog bennem.

Tűző napod ragyogott árnyékomra, s mosolyod délibábja két szememben.

Nevetésed könnypatakja eközben sáros szürke lelkemet mosta.

Csókod forró ajkamat hűtötte, s én pillantásodban félve csókoltam vissza.

Sok mindent elmondanék, de ajkaid közt, mondataim vesznek el.

Hagyom, hogy leheleted lágy simogató szellőként, andalítson el.

Még csókodban ringottam, a hold arcodon pislákolt, szemboltom lecsukódott s alatta voltál szépséges virágom.

Kopogó cipőd hangja ébresztett, mosolyodban lángolt szívem reggel.

Igéző szemeid naptükreként sugárzott. Üde angyali arcod látványa sugallva, felrázott.

A nap tengere lassan emelkedett, betört az ablakon át, szerelmünk hajója repített minket oda, hol szívünk temploma várt…

Érchegyi Csaba Rudolf

2022.11.19.

Jelen irodalmi mű, a szerzői jogvédelem hatálya alá tartozik.

Versek

Hatos fogat húzta ma gondolatom. Felhők hullámzó tengerén vágtattak…, könnyen s szabadon.

Nap korcsolyázott a felhőn, sugara festette meg az étert. Elmémmel töltöttem be az űrt, egy más világ országába értem.

Körülvesz itt a mindenség, madarak s repülők hajóznak előttem. Várjatok kérlek, kiáltottam… Vigyétek gondolataim, több van, mint nekem kell.

A fény csendjében vágtatott fogatom…, talán nem is hoz vissza. Rakományom az életem súlya, mi súlytalan, tudom, most vagyok tiszta.

De ekkor sarjaim képei dörgő villámként csaptak le, s a megvadult fogat száguldott, száguldott velem le…

Három virág előtt landoltam, kik egykor szívem kertjében pompáztak. Szomjúság gyötörte őket, hervadtak a virágok….

Forrásomból öntöztem minden virágom, s a nap mosolyában ébredtek újra velem, lelkem mezején a virágok…

Érchegyi Csaba Rudolf

Visegrád, 2022.11.11.

Jelen irodalmi mű, a szerzői jogvédelem hatálya alá tartozik.