Ma este egy csöppnyi lila akác illata ölelte át gondolatom. Kedvesem egykori csókjának hantján ki nem mondott szavak hevertek, a múlt volt az oltalom…
Akác hajlongott előttem, mintha üzent volna. Kecses virágának látványa, kedvesem emlékét szólongatta. S lila virágai ernyőként borultak a rózsabokorra.
Illathálójukban, mint egy magányos pók mozdulatlan álltam. Fejtettem a múltam, szőttem a jövőm, s a lila fürtök közben megbabonáztak.
Láttam én, ahogy szépen éltem, s félve szerettem, mikor imádtak éppen. És hagytam elsorvadni mellettem, kiben a bölcsőm reméltem…
Lila akác, titkom neked elmeséltem, zárd magodba, s a szél vigyen el kedvesem szép kertjébe. Csüngő virágod illata ott meséljen neki, s ha szeretett, illatod majd őt is átöleli…
Érchegyi Csaba Rudolf
Visegrád, 2023. 06. 12.
Jelen irodalmi mű, a szerzői jogvédelem hatálya alá tartozik.