Egy Isten küldte virág motoszkált gondolatomban. S e pillanat zajában a nyíló rózsám bimbóját kovácsom izzó veresre hevítette, s e testet öltő felhőhegyek domborulatain őt elhelyezte.
Hatalmas felhők kertjében fogant szikrázó csodaország éterében, angyali üzeneted suttogott nékem… Szívem harsonái fújták el vágyam sóhaját, s ezüst lovam repítette szikrázva egy éjen át…
A zenekar készen állt lelkem kertjében…, hol az idő nekünk komponált, darabjában a fény lágy hullámai szőtték át jövőnk otthonát. S jött a fővilágosító…, ki aranyozta csillámló egünket, ahol egyik szerelmes gondolatom, egy másikba szeretett…
E világ virágom, te nélküled sebzett országom vesztőhelye lenne, jer le hozzám édes kedvesem, s szirmaid között illatoddal andalítva, mosolyod sugarai alá temess el engem…
Oly szépet álmodnék és ébrednék én benned…, s ezalatt napkorongom aranyszálaiból angyalokkal ruhát varratnék néked… S ha e ruha elkészülne…, kezed a kezemben e vers alatt esküt tenne…!
Érchegyi Csaba Rudolf
Visegrád, 2026.10.17
Jelen irodalmi mű, a szerzői jogvédelem hatálya alá tartozik.