Hópihében zárva hullanak alá a csillagok. Csengetek, s én állok a fa előtt. Szikrázó hóesésben üzenetek szállnak, s egy mosolyközt született gondolatot küldök én, a hiányzó családfámnak.
Visegrád, 2025. 12. 24.
Érchegyi Csaba Rudolf
Jelen irodalmi mű, a szerzői jogvédelem hatálya alá tartozik.
Ma a fény parazsát lobbantja újra, s a csillagok ösvényén szívek szárnyalnak fenn az égen, s mélyen a gondolatomban.
Egy kis emlékben, egy parányi üzenet: úgy pihenj meg ma e fa előtt, hol a fény melegít, s ha szólsz őseidhez halld meg az üzenetét…
Lángol minden szív a fény terít meg ma este, mosoly repked az asztalon, s közben fogd a kezem, és ölelj át vérem…, angyalom.
Eonok e szent napján a csillagok közt szállok, s hálával tartozom annak ki fényt gyújtott bennem, az örök világosságot…
Érchegyi Csaba Rudolf
2025.12.18.
Jelen irodalmi mű, a szerzői jogvédelem hatálya alá tartozik.
Egy párás reggelen, néma szonettek sorai csillámlottak egy csokor íriszben. Ébredt még a világ, s csak a csend pihent e ködös könnyes reggelen. Korban álldogálva a város üzenetén mélyedtem el, s gondolatom hangja, zakatoló elmém lépteiben forrtak fel.
Egy bélyeggel akarják ma feladni a magyar akaratot…?! Egy boríték, s egy bélyeg? Megüzenték, hogy megcselekedték amivel megbüntet a haza…? Mhh…Sok itt a fekete varjú, a sok szarkát figyeli…s közben a nagy medve levesét, idegen kígyó mérgezi.
E lét egy isteni háló, amelyet senki sem szőtt meg tökéletesen. Ezer meg ezer év sem volt elég, hogy a sötétség beteljesedjen… Halott csillagot, egy új temeti, s egy szál virág is elég, hogy elmondja: az élet kertjében az Istenek, s mi kertészkedünk.
Ez a Magyar lelkek kertje, teli s teli virággal, melyek illatjainak üzenetei áthatják e világot… Nőjetek csak virágok: ásott halmon, szikla közt, tóban, s a Hortobágyon. Meséljétek el, hányszor állt talpra e nemzet, s szórtátok magotok hegyen át, s az óceánon.
Úgy meséljétek el, hogy a hontalanok is meghallják! Kiknek torkán akadt sokszor az idegen nyelv, s lelkükben a fagyos szorongás… Az érkező világ ma hidegen perzsel, fekete lángjának füst tengerében fuldoklók, vak szemekkel.
Itt már az ég, s a föld ketté vált… Egy fényes nép lelke kell majd, ki csillagszekerén hajt fent a világi kapukon át. Kinek vére egykor patakokban folyt Európa horizontja alatt, ma az égre néz fel…, s hazájának szíve ott dobog a csillagok alatt…
Érchegyi Csaba Rudolf
Visegrád, 2025.12.10.
Jelen irodalmi mű, a szerzői jogvédelem hatálya alá tartozik.