Ma egy gondolat foglalkoztatott, ebben leltároztam, az életem volt az, amiből ma kipakoltam.
Kidobtam a szemetet, miből már tanultam eleget. Szívemben sok dolgot a helyére tettem, de eljött az idő, s idős lettem.
Ma már egy dobozba belefér minden, az életem megélem, nem gyűjtöm a szemetem, megtértem, remélem….
Érchegyi Csaba Rudolf
Létrehozva: 2021. 09. 30.
Jelen irodalmi mű, a szerzői jogvédelem hatálya alá tartozik.
Éjjel ébredtem a gondolatok törtek rám, behunytam szemem s a csend világa várt.
Jártam benne, kérdéseim szüntelen mögöttem kullogtak, némelyiket bevárva a válaszokat is megkaptam.
Pihenve a csend szívemet hallatta, ütemének ritmusa az életem hullámait előttem rajzolta.
Némán feküdtem, ahogy velem a csend is, mindketten e világban léteztünk, míg az álom jött és engem újra elvitt.
Átvitt egy másik térbe, ahol a jelenések közt az öröm s félelem volt elásva, egy film forgott róla és én ott voltam e jövőben bezárva.
Majd felébredtem, az álom kivetett, a beszűrődő holdfény világított nekem s paplanomra írva, köszönt az éj nekem.
Később egy kakasszó hívta a reggelt, vele kelt már a nap is, melegítette arcomat s a reggelem így indult mai is.
Már nem az voltam ki tegnap, az idő folyóján már tovább eveztem, mosollyal töltöttem fel lelkem, kiáltottam, szervusz élet,… én benned születtem!
Érchegyi Csaba Rudolf
Létrehozva: 2021.09.25.
Jelen irodalmi mű, a szerzői jogvédelem hatálya alá tartozik.
Trombita fújta felhő, a süvítő viharban ömlött az eső.
Égig érő fák hajlottak, s a vadak alatta egymás mellé állottak.
Romokat koptatta a szél, fagy és hó, mint egy jó könyvtáros a történelemről mesélt.
Fakéreg faág előttem a földre hullva, az elmúlás hagyatékaként a jövőt hívta.
Tavasz jött olvad a jég s szívek dobbantak fel, s a fény istene a télről regélt.
Születő cseppeken a napsugár táncolt, nyíltak a virágok és a természet szerelme lángolt.
Eljött az est is, az eget felhő takarta, csillagképek fent az emberiség jövőjét mutatta.
Reggel a felkelő nap mosta már le az eget s minden velem ébredt, éreztem az univerzumban, így vagyunk mi egyek, ne felejtsd, nézz fel az égre…
Érchegyi Csaba Rudolf
Létrehozva: 2021.09.17.
Jelen irodalmi mű, a szerzői jogvédelem hatálya alá tartozik.
Gondolatom visszhangja a lelkemig hatol, vágyaim magjait ültetem el s bízom benne vakon.
Egy út van előttem, szeretve élni, vagy elveszek örökre és megtanítanak félni.
Ha szeretnek átélem, ha bántanak megértem, én vagyok ma, kiért ezt megélem.
Egykor egy virág kelyhében születtem, s ha haza hívnak egy tölcsér ölel át gyengéden.
Lelkemet őseim gyökerei uralja, s annak virága csak úgy pompázik benne, ha szeretetben lel majd otthonra.
Érchegyi Csaba Rudolf
Létrehozva: 2021. 09. 15.
Jelen irodalmi mű, a szerzői jogvédelem hatálya alá tartozik.
Mit mondanál a most-nak, ha kérdeznéd tőle, hogy miért vagy?
Lehet hogy egy parány vagy, egy pont, egy született elme, ki azért nem hasít tudatot, mert az eszméi el vannak rejtve.
Ha időben magadban utaznál a szárnyaidat kitárva, rájössz, hogy az éter hullámai szüli az életet a világba.
Ha hagynád szabad akaratod, s nem lépnél a külvilág süllyedő mocsarába, a pillanat repíthetne el téged az elméd alkotta harmóniába.
Bíznod kell magadban, mert a fél-elem csak egy társ nélküli elme, te vagy otthon lelkedben, s tudni fogod, hogy mi Istennek veled a valódi terve.
Érchegyi Csaba Rudolf
Létrehozva: 2021.09.13.
Jelen irodalmi mű, a szerzői jogvédelem hatálya alá tartozik.
Egy édes csók íze a vágyakat hívja, vallatom az érzést, hogy miért kívánom újra.
Az első csók megrázta lelkem, üzenem a szerelmemnek, hogy egy szó sem kellett hozzá, mindent a két szép szemedért tettem.
Bevallottam neked, hogy annyira szeretlek téged amennyire te engem, vigyél haza hozzád és zárj be szerelmes szívedbe csendben.
S ha egyszer szerelmünk tüzét a múló idő kioltja, szemedben a felkelő nap fényes sugara emlékeztet majd, hogy az első csókunk egymás szívébe talált otthonra.
Érchegyi Csaba Rudolf
Létrehozva: 2021.09.05.
Jelen irodalmi mű, a szerzői jogvédelem hatálya alá tartozik.
Tengerészek partján pihentem én, nem vágytam többre, csak ami tárult elém.
Asztalomon hűs fehérborral teli gyöngyöző poharam, vigasságra szólított engem, s én vele maradtam.
A csillámló tenger vitt el, elmém a naplementébe fürdőzött már, vizét soha nem mosnám le, csak a narancs tüzével szárítanám.
A napkorong letűnt, később a hold a dagályt hívta tán, maradék borommal köszöntöttem az estet, s hazafelé indultam, ahol az otthon vár.
Érchegyi Csaba Rudolf
Létrehozva: 2021.09.01. Jelen irodalmi mű, a szerzői jogvédelem hatálya alá tartozik.