Az idő itt hagy másodpercről másodpercre, ha kérdeznék tőle, ő nem felelne.
Nem látom őt, csak üzen nekem, a testemet használja mértékének s így a jeleit észreveszem.
Csodákat művel az idő velem…
Pillanataim állomásain időzik velem, hol a boldogságom.. vagy a végzetem filmje pereghet nekem..
Hagyjon itt (!) szóltam, vagy vigyen, lássa bűnös vagy tiszta lelkem, s ha kell ítéljen el.
Így kapok mindent vissza, mit vesztettem vagy cselekedtem, az egyensúllyal szemben nincs miért, hogy ellenkezzem.
Gondolataim hajóján az étert kérdeztem, vajon mit keresek én itt, s mire születtem…?
Mi az, hogy tudat, erre ébredtem, mikor lelkem igazsága magam előtt vérzett el.
Voltak terveim s álmaim miben változtam. Előre forgó időm kerekén táncoltam, a fény spektrumába olvadtam, s a dimenziók közt szárnyaltam.
Tudtam, Én vagyok a világ gyermeke s atyám az univerzum. Ki a lét és anyag felett uralkodik, de ha kell a bolygók népéhez szólva teremtve meg is mutatkozik.
Az idő az univerzumban a fényt hozta, s nekünk annyi jut belőle, ami a megvilágosodásban az ébredést elhozza.
A Földanyácska a testén élőket az idő fényével gondozza, s míg a keblén hordoz minket, szívünk együtt fog dobogni s nincs ki oldozza.
Érchegyi Csaba Rudolf
Létrehozva:2021.03.30.
Jelen irodalmi mű, a szerzői jogvédelem hatálya alá tartozik.