Szerző: formaldehid

Kategóriák
Versek

Szikra

Szikra voltál s egy látomás az éjszakába. Sugallat volt mi jött, váratott magára.

Ahogy beszéltél hozzám, hangod tiszta forrásként csobog bennem.

Tűző napod ragyogott árnyékomra, s mosolyod délibábja két szememben.

Nevetésed könnypatakja eközben sáros szürke lelkemet mosta.

Csókod forró ajkamat hűtötte, s én pillantásodban félve csókoltam vissza.

Sok mindent elmondanék, de ajkaid közt, mondataim vesznek el.

Hagyom, hogy leheleted lágy simogató szellőként, andalítson el.

Még csókodban ringottam, a hold arcodon pislákolt, szemboltom lecsukódott s alatta voltál szépséges virágom.

Kopogó cipőd hangja ébresztett, mosolyodban lángolt szívem reggel.

Igéző szemeid naptükreként sugárzott. Üde angyali arcod látványa sugallva, felrázott.

A nap tengere lassan emelkedett, betört az ablakon át, szerelmünk hajója repített minket oda, hol szívünk temploma várt…

Érchegyi Csaba Rudolf

2022.11.19.

Jelen irodalmi mű, a szerzői jogvédelem hatálya alá tartozik.

Kategóriák
Versek

Hatos fogat

Hatos fogat húzta ma gondolatom. Felhők hullámzó tengerén vágtattak…, könnyen s szabadon.

Nap korcsolyázott a felhőn, sugara festette meg az étert. Elmémmel töltöttem be az űrt, egy más világ országába értem.

Körülvesz itt a mindenség, madarak s repülők hajóznak előttem. Várjatok kérlek, kiáltottam… Vigyétek gondolataim, több van, mint nekem kell.

A fény csendjében vágtatott fogatom…, talán nem is hoz vissza. Rakományom az életem súlya, mi súlytalan, tudom, most vagyok tiszta.

De ekkor sarjaim képei dörgő villámként csaptak le, s a megvadult fogat száguldott, száguldott velem le…

Három virág előtt landoltam, kik egykor szívem kertjében pompáztak. Szomjúság gyötörte őket, hervadtak a virágok….

Forrásomból öntöztem minden virágom, s a nap mosolyában ébredtek újra velem, lelkem mezején a virágok…

Érchegyi Csaba Rudolf

Visegrád, 2022.11.11.

Jelen irodalmi mű, a szerzői jogvédelem hatálya alá tartozik.

Kategóriák
Versek

Őszi lombok

Őszilombok, hulló őszilombok, színeikben regélnek… Sétálok az avaron, s ők lépteim közt nekem mesélnek.

Egy fasor alagútja alatt pihentem, előttem szellő sepri az avar szőnyegét, akinek üzennek, felkapja s viszi levelét.

Olyan világi csoda ez! E képnek természet a festéke. Magam is egy szín vagyok benne, egy változó természet.

Elmúlásban jő az ébredés, érzem része vagyok én. Ahogy egy megkönnyebbült újszülöttnek első könnyében az anyai mosoly, mi csak az Istené.

Suttogni kezdett az erdő, zizegnek körülöttem a levelek, hűvös levegő simogatja arcomat, hazafelé terelget.

Mögöttem robog a vasút, kattog s zakatol, visszhang jár át mindent, s üzen, nekem, hazavárnak, hívogat otthonom.

Szürkületben indulok, de visszapillantok még, a hold ezüst utat festett nekem, s rajta lépkedem, haza…, hazafelé…

Érchegyi Csaba Rudolf

Visegrád, 2022.10.25.

Jelen irodalmi mű, a szerzői jogvédelem hatálya alá tartozik.

Kategóriák
Versek

Szerelem kenyere

Édes kenyerem dagadó kovásza, úgy vágyom rád, mint búzatábla a napsugárra.

Szemed tűzében pirulok én. Ölelj s fond körénk világunk, hagyd, hagyd,…hogy a szerelem vigyen eléd…

Ígérem, tiéd lehet minden ölelésem, szenvedélyem, csókom íze, magom s teremtésem.

Árnyékod lennék napsugaram, lágy fuvallatod, öröm könnyed, s minden mit neked megadhatok.

Szüntelen némán szólítalak, szemem fényének melegével üzenem én, szívem csakis benned, s csókodban él!

Te vagy nekem a fény az álom, lebegj velem s hidd, hogy a szerelemünk,…az örök mámor…

Érchegyi Csaba Rudolf

Csővár 2022. 10. 03.

Jelen irodalmi mű, a szerzői jogvédelem hatálya alá tartozik.

Kategóriák
Versek

Hiába temettek

Ember, add vissza a hamut a földnek, hagyd, hogy gyászolja…, gyászolja az útrakelőket.

Ó föld tüdeje, kérlek lélegezz velem. Vérem a tejút, fényem csillagod s gyökereim a végtelen, a végtelen.

Egykor Anyából, Apából testet öltöttem. Szívem bennem kalapált, de kovácsa elfáradt, s szerszáma már az üllőn áll.

S te halál, ki a két ország közt utaztattál, lélekrabló révész vagy…, Semmi több…, csak a halál!

De most itt álltok, könnyes szemmel temettek. Tudjátok meg, hogy élek, élek s itt vagyok veletek.

Engem hiába temettek…, hiába temettek…, hiába temettek…,

lelkemnek én most egy új testet keresek…

Érchegyi Csaba Rudolf

Visegrád, 2022. 09. 11.

Jelen irodalmi mű, a szerzői jogvédelem hatálya alá tartozik.

Kategóriák
Versek

Lelkem ruhája

Ó mekkora ez a világ, talán nem is férek bele…, lelkem arra vár, hogy újra szabad legyen.

Tömegbe zárhatnak, szeretve s megvetve élhetek. De én a pirkadat csendjéből merítek, s az esthajnal csillagába szeretek.

Fényben fürdöm én, színekbe öltözöm. Magam ruhája nem posztó…, s annak adom én, ki szívembe költözött!

Érchegyi Csaba Rudolf

Visegrád, 2022. 09. 04.

Jelen irodalmi mű a szerzői jogvédelem hatálya alá tartozik.

Kategóriák
Versek

Az úr dilemmája

Olyan szótlan ez a szoba, elmém néma hangját hallom, s közben a beszűrődő csillagfény futkározik rajtam.

Gondolkodom, ki az úr? Kiben, úrként fogan minden gondolat. Méltósága rendíthetetlen, s ő mindig úr marad?…

Vagy egy az Úr, ki az élet kovácsa, ütött kopott üllőjén, sors kalapácsa a társa.

Nem tudom, bevallom… Sokszor szememnek és fülemnek hittem, de elárultak, s nem akarom tudni hova is vittek.

Egy úr szelencéje, csak annak hölgynek nyílik mostanában, kinek szemében tűz van s folyó láva, edzett elméjében, szeme tükrének óceánja.

Ha te is úr vagy, szíved elméje nem hagy magadra, ne lépj ki a világodból, s hagyd kint azokat, kik, kint ragadtak…

Érchegyi Csaba Rudolf

Visegrád, 2022. 09. 02.

Jelen irodalmi mű, a szerzői jogvédelem hatálya alá tartozik.

Kategóriák
Versek

Felhőkoszorú

Kedvesem felett felhőkoszorú, napsugár a fátyola, ringatózó virágok hajlonganak előtte, Szél úrfi ért oda.

Húzta ő az eget, mint négy ökör szekerét, sötét felhő volt rakománya,

miben könnyezett az ég.

Felhő árnyéka paplanként takart, süvített a szél, villámok robaja közt szakadt le az ég.

Öntözött a vihar, könnyei hullottak, erek-patakok folyókká duzzadtak.

Hatalmas villanó fények, tűzkorbácsok ostora, világot gyújt egy ágon,

s füstölög, az istennyila…

A szél is sietett, elhúzta szekerét, s magával vitte az eső-függönyét.

Az ég tengerén felhők foszlottak, pára selymek lebegtek, s a fényben olvadva, szelek szárnyán, útra kelhettek…

Később nap úr ecsetjével megfestette az eget:

megnyílt az ég szín-kapuja, szivárvány született.

Aranyló napsugarak tócsák-nedűjét kortyolták, s a távolban járó Szél úrfi, napból táncolt, az éjbe már..

Érchegyi Csaba Rudolf

Visegrád, 2022. 08. 20.

Jelen irodalmi mű, a szerzői jogvédelem hatálya alá tartozik.

Felhőkoszorú
Kategóriák
Versek

Emlék-kép

A szobám falán, a fényképek beszélnek. Képi villanások ragadnak el, s az idő emlékei az igazat mesélik.

A pillanat történelme soha nem feled. Az élet vize szentel, sodor el, s magam folyóján, csak evezem és evezem.

Olyan furcsa őszintének lenni, képek előtt vallani, temetni, szeretve lenni. De megrázó a múlt sírjában élve, riadtan kelni.

Síromból kelve, fuldoklottam. Magyaráztam a múltam, s gyógyuló sebeim láttán, a könnyeim közt gyóntam.

Olyan megrázó s egyben csodálatos volt ez az érzelmi végzet, mint ahogy a harmat a reggeli füvön, idővel varázsol egy csillámló rétet.

Talán, őseim bélyegét hordom. Viszem tovább a családi levelet. Nem adhatom fel, csak örökítem azt, ami általam született.

Érchegyi Csaba Rudolf

Visegrád, 2022.08.11.

Jelen irodalmi mű, a szerzői jogvédelem hatálya alá tartozik.

Emlék – kép
Kategóriák
Versek

Körtefa

Egy fa alatt ülök, nyár van. Körték hullanak mellettem, és a darazsak csak az érett gyümölcsre várnak.

Lakmározó hadak, sebeken át táplálkoztak. Ahogy néztem őket, fejemet a föld húzta, búbját a fény mosta.

Emlékek hullámai jöttek, s vihar tombolt bennem, de én hagytam, hogy az érzelem, elöntse lelkem…

Egóm, egykor katonát csinált belőlem. Sokszor meghúztam a ravaszt,… de szívemet találat érte, s egy golyó nálam is bennragadt.

A múlt, ez az ostoba múlt, az időmet ragadtad el, s vele a szerelmek emléke kopott, minek fejfái üresek, a jövő mosta el.

Úgy érzem most magam, mint egy ütödött körte, aki ágról szakadt, s lénye csak az időt, na meg a földet töltse.

Felesleges minden orvosság, hiába kiáltok, magam napsugara kell ahhoz, hogy lássam a világom.

Életem diákjaként megfogadtam, hogy ezután szerelem lesz az élet, mit elfogadtam.

S amit nem, jövőm tanára magként ültesse el bennem, keljen ki s nyíljon virága, újra meg újra bennem…

Érchegyi Csaba Rudolf

Visegrád, 2022.08.04.

Jelen irodalmi mű, a szerzői jogvédelem hatálya alá tartozik.

Körtefa