Hónap: 2021 május

Kietlen erdők ködfoszlányaiban sétáltam, hol a természet fátyolban öltöztetett. Az erdő éterét a lelkembe zártam, s lépteimmel közben a gondjaim hagytam el.

A hely ékes hangjai nekem szóltak, amerre mentem szavak helyett csak a lábnyomaim voltak.

A leheletem felhőit a fénysugár festette, képét a lágy szellő csente el, s a ködbe helyezte.

A látót kerestem, ki már rám várt…

Az erdő közepén egy sátorban tűz lobogott, s engem az izzó narancs oda csalogatott.

A sátor bejáratánál csodaszarvasok álltak, s a csillagfényes égboltból a tisztaság áradt.

Belépve a sátorba kalapom megemeltem, a látó leültetett, vele szemben.

Szeme tükrén a lángok játszadoztak, haja olvadt gleccserként hullott alá, s arcát félig borította. 

Tudta miért jöttem, s mikor pillantott rám, a lángok köztünk felcsaptak már.

A kérdést kisvártatva fel is tettem, mi az, ami megszámlálhatatlan kérdeztem, és nekem mégis csak egy, s miért lettem…

A látó válaszolt, a földi létben az élet, miben ha újra születsz feladatod mást tanítani, míg angyalként nem végzed.

Elhallgatott, s a ropogó tűz a sátor égboltja alatt minket tovább gondolkodtatott.

Szemünk előtt a parázs feketévé változott, a füst álomba szenderített engem és elmém az angyalokról álmodott.

Érchegyi Csaba Rudolf

Létrehozva: 2021.05.31.

Jelen irodalmi mű, a szerzői jogvédelem hatálya alá tartozik.

Számkivetett lelkem kopogtat, engedj be engem világ halkan szóltam, s látom a kapuk résnyire nyitottak.

Átlépve a kapun, tükröződő fénysugár csillant meg arcomon. Egy alakos lény villant fel előttem s én nem láttam, hogy élő, vagy holt vagyon.

Szemem kereste hol vagyok, de éreztem egyre könnyebb, és könnyebb vagyok. Lelkem sara ürült nékem, s a szeretet levegőjét szívtam, érzem.

Melegség és üresség láncaiban verve, megérkeztem egy lélek emelő helyre.  Tündérek vártak kik nevettek, s mondták egy újabb hitetlen jött el hozzánk, akiből tündért nevelnek.

Beszélgettünk, de nem hallottam semmit, tiszta lelkem volt fülem szónoka, minden erők eredője áthatott, mert ez volt a tündérek otthona.

Mikor tündérré váltam s visszaküldtek a világba, ott fénysugárként öleltem azt, kit a szeretetből egykor kizártak.

S mikor a lélek folyója a sátán parancsára feketére változott, egy katlan vitte a mocskot el s a kristály medrű folyó vize, mindenkire váratott.

Érchegyi Csaba Rudolf

Létrehozva: 2021.05.27.

Jelen irodalmi mű, a szerzői jogvédelem hatálya alá tartozik.

Hallom, hogy esik az eső, cseppekkel kopogtat a nyárelő. A felhő paplanként takarja be az eget, s a madarak ébresztője festi alá az éneket.

Az eső fürdette a tájat, s a levelekről lemosott port, bemosta otthonába. Lágy szellő simogatta a gyöngyvirágot, ki illatos fehér harangjaival jelezte a tisztaságot.

A Fátyolként alá szállt felhő, gondoskodva végigsimogatva az erdőt. A napsugarak szöktek át a fátylon, játszadozó mókusok ugráltak a fákon.

Lassan a teremtett világ szépségeiben merültem, s éreztem, hogy faként lélegzem.

A gondolatok az érzéseket váltották, s testem a fák nyelvén rezgett már.

Minden fa egy élő alkotás volt, a természet koronázta meg őket, kik Királyként életet adnak s nem várnak érte többet.

Az éber álmomból arra ébredtem, hogy egy kék madár szállt le előttem.

Hírt hozott, a fák üzenték nekem:

várunk vissza idegen, hogy érezd újra szabad lényed, mi körül ölelünk, s vigyázni fogunk örökké téged.

Érchegyi Csaba Rudolf

Létrehozva: 2021.05.23.

Jelen irodalmi mű, a szerzői jogvédelem hatálya alá tartozik.

Reggel ébredve láttam ahogy a hajnal ébreszti a napot, s mikor fényes köntösét felvette sugaraival megsimogatott.

Megfogalmazódott bennem, hogy én a Maslow piramisában nőttem fel, hol a háromszög csúcsában érve kérdeztem magamtól, hogyha nyomot hagyok, kit érdekel.

Egy nyom vagyok, hittem, mi az életem lépcsőit mutatta, hogy merre van a jövő isten mondja meg s én nem kutattam.

Mélyen elmerülve és a sok tanácstalan hamis ideológiákba szenderülve válaszra éhesen, a megoldást kerestem.

Tudtam a kérdésre a válasz, ősidők óta közöttünk járhat. A világosság a fényben nem adomány, s a bölcsesség egy életre szóló tanulmány.

Evidens, hogy már nem nézünk az ég felé, mert a sátán vakítja el világunk s alakítja a szemünk előtt képzetté.

Töprengtem erről még mikor rám esteledett, lecsendesedve a hold váltotta a napot, így szerettem magamba s mindent mi én vagyok…

Érchegyi Csaba Rudolf

Létrehozva: 2021.05.20.

Jelen irodalmi mű, a szerzői jogvédelem hatálya alá tartozik.