Kategóriák
Versek

Borostás Boros társak

Egy nap egy borozóban torkom ecseteltem. Borostás boros társak a mámorban énekeltek.

Tudatmódosult mosolyok mosták itt minden búnak baját, füstben szálló igék, igaz mesék voltak, vagy történetek talán…

Aggok is voltak ott, s atyák. Az idő múlásában temetkezve csendben látták-hallgatták, ahogy az elme megadja magát.

A borozó tündére, Rozi. Mosolya Sanyi bácsira emlékeztetett, foghíja szegletes, alsó ajka öblös, mint duzzadt keblei…, színe vörös.

Teátrális jelenetek s ígéretek voltak zárás előtt, betintázott képzetlen színészek fizetni álltak sorba Rozi pultja előtt.

Lassan esteledett, beásított a sötétség az ablakon. A borozó erőtlen hangját a csend folytogatta, s lágy szellő surrant be… simogatva suttogott.

E világban volt itt egy hanyatló világ, hol az egybegyűltekre később rátalált az illuminált magány. Igazságot kerestek volna itt talán…?!

Kisvártatva, Dionüszosz rabjai közt a holnapért mentem haza. Mosolyfürdőt vett gondolataim hullámai ringattak el, s tükrében Rozi mosolya…

Érchegyi Csaba Rudolf

2023.02.26.

Jelen irodalmi mű, a szerzői jogvédelem hatálya alá tartozik.

Kategóriák
Versek

Természet tengerén

Ébren álmodom, szigetemen lépkedek. Illatok csalogatnak, s az előttem hullámzó virágtenger bódít, minden percét élvezem.

Távolban csillámlik az erdő patakja, csobogó üzenete messze hallható. Leülök egy füves pamlagon, hangja nyugtató, andalító…

Írisz bujkál mellettem a fűben, kecses lila selyemben pompázik, mint egy királynő ki alakjában teljes, s szépségében álmodozó.

Roskadoznak a citrusfák, némelyiken narancsszínű bolygók csüngenek, planéták gyökeréből sorra szülők erednek.

Estére a nap izzó tüzének parazsa elhamvad a szélben, táncoló fehér selymek oszlanak el felettem, a felhők éterében.

Az álomszerű képek álomként hagytak el, s csak az élmény foszló ruhája emlékeztetett a gombra, mit ma varrtam fel…

Érchegyi Csaba Rudolf

Kalamafka, 2023.02.19.

Jelen irodalmi mű, a szerzői jogvédelem hatálya alá tartozik.

Kategóriák
Versek

Tavasz

Fülembe suttog már a tavasz, újra eljött hozzám. Az Égapa s a Földanya, mint gyermekét szülte újjá.

Fényben úszó fehér dunyhák foszlanak felettem, közöttük madarak hajóznak, szárnyalnak sebesen.

Nyarat igéző napsütéses delek, alatta verítékem sincsen, végig simogatja a földet, ébredezik s nyílik minden.

Álmosak a bokrok, a fák, nyújtózkodnak az ég felé, fakadó rügyeik, mint csecsszopók, isszák a nap tejét.

Lágy szellőben táncolnak a levelek, Aeolus adja ritmusát. Koncertteremmé vált az erdő, s minden patak duzzad már.

Kecsesen hajlongó szép virágok, harmatos könnyeiken a fény korcsolyáz. Mohák szőnyege sietve öregszik, alóla tör fel a sok virág…

Az erdő lakói is gyülekeznek, mint az éhes királyok, közös országukban csendben lakmároznak, élik világuk.

Estbe borul lassan a táj, ki mindig is az éjjel hált. Nem dalolászik a szél, csend honol, s alszik benne a sok király…

Érchegyi Csaba Rudolf

Visegrád, 2023. 02. 14.

Jelen irodalmi mű, a szerzői jogvédelem hatálya alá tartozik.

Kategóriák
Versek

Mocsár

Mocsárban ragadtam.., egy faágért kiáltok, s csendben figyelem a süllyedő világot.

Ma hontalan szónokok akarják törölni jókedvem, pusztítják hazám, s vele egy ideje nemzetem.

Gondolatom tőlük sáros.., hallom a közeli patak vízét, a kőhöz beszél, imádságos!

Halottak járnak felettem a térben, nem nyugszanak addig, míg sírjukra egy igaz ember sem ébred.

Tömegsírokból ordítanak: süket és vak emberek.., veletek hamis kását etetnek, már egy ideje !

Magyarok, hazám népe, tudjátok meg szívetek gyökere, nyelvetek éke…

Öreg nemzetünk égig érő fáján járva, összeköt minket a két világ koronája. Vérünket sokszor patak mosta, de ma fényes elménk ébredezik, várjatok.., hamarosan fordul a kocka.

Érchegyi Csaba Rudolf

Visegrád, 2023.02.08.

Jelen irodalmi mű, a szerzői jogvédelem hatálya alá tartozik.

Kategóriák
Versek

Tisztelet

Szeretem azokat, kik a nemzetért megszólaltak, s mikor eltávoztak, az igaz szó emléke előtt, magam is meghajoltam!

Érchegyi Csaba Rudolf

Visegrád, 2023.02.06.

Jelen irodalmi mű, a szerzői jogvédelem hatálya alá tartozik.

Kategóriák
Versek

Vallomás

Fiatalon vakító napsütésben egommal a földemet szántottam. Vetéskor elhullott magjaimat, percekben s órákban számoltam.

Szivárvány könnye hullott rám életem derekán, zongorámon játszotta cseppnyi dallamát, s szívem duettje.., hallatta magát színpadán.

Hívtam én a sorsot, de érte mindig a holnap felelt. A végzet kapuját döngettem sokszor, de az idő soha – soha nem felelt.

Földi létemet lassan megértem, a halált én nem, nem félem. S ha kell hazasurranok a fényben, hogy a csendben újra megtérjem…

Érchegyi Csaba Rudolf

Visegrád, 2023.01.20.

Jelen irodalmi mű, a szerzői jogvédelem hatálya alá tartozik.

Kategóriák
Versek

Hetvenkedő

Élő és holt fák halkan

beszélnek hozzád.

Idő aranyozta kezed, s

szellemed kísért hozzá…

Faporos szemüveged

mögött szemed világában,

élednek a holt tárgyak, s

szíved együtt dobog a fával.

Férfiként púdered a fapor,

ruhád sokszor fa színű,

arcod komoly. Bár soha nem

mosható ki szemedből a mosoly.

Tollam s jómagam már

nem várja az ihletet, 70 év

mögötted, s én itt állok előtted.

Kezemben poharam, tekintetem

rajtad, az első korty a tiéd, barátom,

a többit lenyelem halkan…

Isten éltessen sokáig !

Érchegyi Csaba Rudolf

E mű Héder József barátomnak született. Az Úr 2023. évében január havának nyolcadik napján.

Jelen irodalmi mű, a szerzői jogvédelem hatálya alá tartozik.

Kategóriák
Versek

Hitetlenek

Haragosak az Istenek.

Ma két Isten sem elég,

hogy az emberek higgyenek.

Éji zordban jő majd el,

vihart hoz s zűrzavart.

Viszi a mohót, hitetlent,

hazugot, veretlent, s akit Ő akar.

Három nap s három éj

sötétség után. A halál

még áldozataival, kéz

a kézben jár.

Hidegben aluszik a csend…

A távozó lelkek ködben

gyújtanak fényt, s a fagyott

múlt sötét tükrében,

mindent rémület kísér…

Valami új született meg,

idegen volt, nyelvtelen,

testtelen…, holtak voltak ők,

kiket a fény felemelt.

Az élők szíve lángolt,

könnypatakok oltották.

Reményben folytot hit

szabadult el, s vele

született, egy jobb világ…

Érchegyi Csaba Rudolf

Visegrád, 2022.12.09.

Jelen irodalmi mű, a szerzői jogvédelem hatálya alá tartozik.

Kategóriák
Versek

Az élet színészei

Egy filmben születtünk, mi előttünk pereg. Könnyek s kardok ítélnek sorra minket…, és közben az idő veszteget.

Rendezőként születtem, belőlem apám s anyám színészt faragott, így nőttem fel én, kinek a vasárnapi ebédnél csak csirkenyak juthatott.

Játszottam én is, min te, gyermekkorunk világát. Ha kellett, én a homokozóban vertem a szomszéd rokonát. Én csak játszottam, kérem…, a szüleim darabját…

Színész vagyok ma is, de már csak parázs …, vöröslő izzó parázs. Egy álom volt fiatalon lobogni, szikrázni s égni el, de nem éreztem, hogy az idő halkan, csendben tovább áll.

Ma ritka csókok leheletétől izzik parazsam. Időm fogatát, egy vágtató ménes húzza, paták, emlékeim szikráit szanaszét szórja.

Ide s tova tépem a gyeplőt életem utolsó felvonása végén, lassíts idő, ordítok…, lobognék még, ha kérnéd.

De az éj könyörtelen, minden parazsam oltja, s a harmat függönye mögött szólítanak engem, rendezőként újra.

Érchegyi Csaba Rudolf

Visegrád, 2022.12.01.

Jelen irodalmi mű, a szerzői jogvédelem hatálya alá tartozik.

Kategóriák
Versek

Ej, világ…

Ej világ hova rohantál, hatalmat hitetlen árulók kezébe miért adtál!?

Ej népünk vakokat süketek szültetek, itt az idő, hogy lássatok, halljatok emberek.

Ej Istenünk, benned van minden vigaszunk, ostorod csattanása sokszor a földig hallatszott.

Ej anyáink, igaz hitű szép lányokat szüljetek, ha kell, ember s Isten mellett legyetek.

Ej apáink most erős okos fiaitok kellenek, hazafiak, kik szívből hangoztatják nyelvüket.

Ej katonák, emeljétek tiszta zászlónkat a magasba. Csatáink vérét könnyek mosták le mostanra.

Ej tanár, nekünk igaz történelmet tanítsál, tudd, hogy éles elme kardért soha nem kiált.

Ej világ, lassítsál… Hagyd tiszta folyóinkat medrében, ne mérgezd, s ha kell szomjazzál.

Ej nemzet, végül hozzád szólok! Nem halljátok…, a világ vészharangjai megkondultak…

Érchegyi Csaba Rudolf

Visegrád, 2022.11.26.

Jelen irodalmi mű, a szerzői jogvédelem hatálya alá tartozik.