86 évnyi történet:
valaha felsírtál, s ma végtére kifújtad magad. Köszöntsd az új világot, s vele immáron a világos-ságot…! Hallunk ha te bennünk szólnál… S csak ragyogj a fényben míg lehet, és mi ott várunk majd ahol te elindultál…
Érchegyi Csaba Rudolf
2026.12.26.
Írtam…, Koronkai József emlékére és tiszteletére!
Ember, add vissza a hamut a földnek, hagyd, hogy gyászolja…, gyászolja az útrakelőket.
Ó föld tüdeje, kérlek lélegezz velem. Vérem a tejút, fényem csillagod s gyökereim a végtelen, a végtelen.
Egykor Anyából, Apából testet öltöttem. Szívem bennem kalapált, de kovácsa elfáradt, s szerszáma már az üllőn áll.
S te halál, ki a két ország közt utaztattál, lélekrabló révész vagy…, Semmi több…, csak a halál!
De most itt álltok, könnyes szemmel temettek. Tudjátok meg, hogy élek, élek s itt vagyok veletek.
Engem hiába temettek…, hiába temettek…, hiába temettek…,
lelkemnek én most egy új testet keresek…
Érchegyi Csaba Rudolf
Visegrád, 2022. 09. 11.
Jelen irodalmi mű, a szerzői jogvédelem hatálya alá tartozik.
A szunnyadó világban élj és készülj, talpad alatt rotyog az üst. Az üstben tervek és ármány, mert az ember pusztítását készíti elő a sátán.
A szabadságodra szomjaznak s eltemetnek egy sötét tárnában, ha már mosolyod tüze nem oltja szomjukat e világban.
Egy új világ jött el hol a sátán az úr, gyilkol s a pejoratív elméje parancsára lépésről lépésre,… nemzeteket tarol.
Évtizedes terveiben bízik, vagyonán magamutogatva ejakulál, beteg atyját imádja s más vérében mosdva ébren alva egy új fiúért kiált.
Nem látjátok a jövőt kérdeztem a sátánt, se istent se világot, mi a pokol világában fényt gyújtana reátok.
Nincs hatalom a kezetekben mondtam, csak a halotti bizonyítványok, nem mentek vele semmire, mert pusztulás jön reátok.
Mi a sötétben az utolsó cseppig egyenként gyújtunk világot, s a gyertya fénye borítja be majd a sötét világot.
Végre az univerzum tanácsa ítéletet mondott:
kivégezte a sátánt ki nemet mondott, a pokol kapuját bezárta, s fényt gyújtott a szívekben, a csillagok alatt megáldva.
Isten igéje szólt, fogjunk össze mosolyogva, szívvel éljünk e világba, mert te vagy én s én vagyok te…ezért ne gondolkozz hiába!
Érchegyi Csaba Rudolf
Létrehozva: 2021.03.01.
Jelen irodalmi mű, a szerzői jogvédelem hatálya alá tartozik.
Leszakított virágként megszagolt, már az övé voltam. Kezében haldokoltam s a sorsom előtt a szárammal is meghajoltam.
A tettében volt az ítélet s a halott lelke nyomorában mára már, egy kérdés fojtogató érzése megérett.
Miért szakítottam le, mit üzentem a virágnak, láttam a végzetünk és a kérdés közben csak néztem a virágra.
Halottak voltunk már mindketten, ő már úton volt s én maradtam, a földi pokol marcangolta lelkem, mibe ragadtam.
Szaladtam s szaladtam, míg egy virágos rétre nem akadtam. Kimerültem, ziháltam, megbotlottam s elestem egy virág sírjában.
A halódó virághoz beszéltem s időben együtt hervadtunk el a virágok kertjében.
A hagyaték üzenete a sírban nyugszik, hol a halódó virág magot hagyott hátra s én voltam a trágya, mi testet adva szülte meg a virágot, e világra.
Emelkedő lelkem felhőinek könnycseppjei hullottak a virágra és megváltást kértem Istentől, hogy egy új életben visszatérhessek virágként a világba.
Ha virágként születnék újra illatommal üzennék.
Hagyjatok a réten, ahol virágzom, hol minden szépségem a tiétek s ha bölcsek vagytok meghalljátok, hogy ez az élet… s nem ígéret!
Érchegyi Csaba Rudolf
Létrehozva: 2021.02.23.
Jelen irodalmi mű, a szerzői jogvédelem hatálya alá tartozik.