Címke: Tavaszi

Egy párás reggelen, néma szonettek sorai csillámlottak egy csokor íriszben. Ébredt még a világ, s csak a csend pihent e ködös könnyes reggelen. Korban álldogálva a város üzenetén mélyedtem el, s gondolatom hangja, zakatoló elmém lépteiben forrtak fel.

Egy bélyeggel akarják ma feladni a magyar akaratot…?! Egy boríték, s egy bélyeg? Megüzenték, hogy megcselekedték amivel megbüntet a haza…? Mhh…Sok itt a fekete varjú, a sok szarkát figyeli…s közben a nagy medve levesét, idegen kígyó mérgezi.

E lét egy isteni háló, amelyet senki sem szőtt meg tökéletesen. Ezer meg ezer év sem volt elég, hogy a sötétség beteljesedjen… Halott csillagot, egy új temeti, s egy szál virág is elég, hogy elmondja: az élet kertjében az Istenek, s mi kertészkedünk.

Ez a Magyar lelkek kertje, teli s teli virággal, melyek illatjainak üzenetei áthatják e világot… Nőjetek csak virágok: ásott halmon, szikla közt, tóban, s a Hortobágyon. Meséljétek el, hányszor állt talpra e nemzet, s szórtátok magotok hegyen át, s az óceánon.

Úgy meséljétek el, hogy a hontalanok is meghallják! Kiknek torkán akadt sokszor az idegen nyelv, s lelkükben a fagyos szorongás… Az érkező világ ma hidegen perzsel, fekete lángjának füst tengerében fuldoklók, vak szemekkel.

Itt már az ég, s a föld ketté vált… Egy fényes nép lelke kell majd, ki csillagszekerén hajt fent a világi kapukon át. Kinek vére egykor patakokban folyt Európa horizontja alatt, ma az égre néz fel…, s hazájának szíve ott dobog a csillagok alatt…

Érchegyi Csaba Rudolf

Visegrád, 2025.12.10.

Jelen irodalmi mű, a szerzői jogvédelem hatálya alá tartozik.