Címke: Tavaszi

Kategóriák
Természet Versek

A kert gyöngye

Felső világ ma szemét dörzsöli, dunyhája gyöngye kopogtat, hullik az eső. Virágzik a ringló, tavaszi ünneplő ruháját öltve. Mellette az aranyeső, neki napsárga fényt kölcsönözve.

Szitál s zuhog nap-napután… A zöld hadserege fölényesen ostromolja kertem, s a vakond is morog tán. Lila virágok ibolya kosztümben kecsesen álldogálnak, s fehérben a meténg, az ég könnyében bőrig ázva.

Egy szó sem csattan el…, a béke illata terjeng a kert levegőjében. Borostyán zuhog le csendben borítja akác támfalam, kendőzve kertem szigeteit, ahol csak lehet, e varázslatos birtokon.

Gyönyörű néma hárfa ez a kerti világ, magán játszik, s harmónia öleli szótlansága szépségét, értve neki minden szavát. Talán szépsége a nyelve…, formában s színben mindnyájunknak megénekelve.

Érchegyi Csaba Rudolf

Visegrád, 2025.04.04.

Jelen irodalmi mű, a szerzői jogvédelem hatálya alá tartozik.

Kategóriák
Természet Versek

Éji história

Sötét hideg áll az ablakom előtt. Csendben vár, amíg a meleg meglepi őt. Napja öltözteti, s vetkőzteti. Ezüst gombjával a hold vértezi.

Mozdulatlan pihen az éj, s nem kacér, mint a napsugár a dél egén. Sötét szeme pihen az ég fenekén, s nem faggatja e világot, mert a mélyen alvó csend reggelre elvetél.

Hűvös ma vak tekintete, s szívében lángtalan világ gyúl…, Istenemre. Trónusát a mély fekete éter festegeti, s a hold a király, ki ezüstös szálaival csinosítva fényezgeti.

Teste leírhatatlanul hatalmas, szél szabta kabátja láthatatlan, unalmas. De az éj égi korongja lassú táncot lejtve, lágyan karolja kedvesét át, s felette csillagtenger van ma este.

De mi férhet bele egy éjbe? Hol az a pont, ahol belegázolhatnék én a sötét rengetegébe. Ezer kíváncsiság, s félelem hív oda, lelkem elárulnám, ha nem hinnék e gondolatsorba.

Minden színt és ragyogást a sötét ágyán betakar. S csak a hold hajnali könnyén pislákol az új világ, kinek gyermekeit újra meg újra a nap tején örökítve magasztal.

Hangja nincs, talán eladta egy csigának…, remélem nem tévedek e varázslatos világban. S ha majdan megszólítja egy csiga, vele tart majd az éj, s lassan-lassan tűnik tova…

Érchegyi Csaba Rudolf

Visegrád, 2025. 03.19.

Jelen irodalmi mű, a szerzői jogvédelem hatálya alá tartozik.

Kategóriák
Versek

Tavaszi napharang

Napharang kongva küldi üzenetét,

üzent a tavasz, fényével mosta el

a tél jegét. Virágok csókjában izzik

most a világ, jegyesét a földet ölelve át.

Harmatos reggelek felett ködös

homály hajózik tova. Dombok zöld

legelőin szarvas lopva csendet legelészik,

a fény köntöse alatt.

Mezők és erdők illatának gyermekei

a lágy szélben játszadoznak, s a felkelő

nap szerelmes dalát a szél kacér

kislányként vidáman dúdolgatta. 

Elterült a táj jóllakott a fénnyel, az est

hálóját levetette szépen. Ágyát nappal

újra megvetette, s ami szép volt este,

azt az ég vásznán ecsetével újra festette.

Érchegyi Csaba Rudolf

Visegrád, 2025.03.06.

Jelen irodalmi mű, a szerzői jogvédelem hatálya alatt áll.

Kategóriák
Versek

Egy illat virágai

Mint, egy virágos égbolt ölelte át, bódulva hallgatta a virágok álmát, mihez a szél muzsikált. Szeme vásznán a fa koronája, ajka rúzsát a naplemente gyújtotta lángra.

Egy virág volt a sok között, de nyelve sziklaként pihent, s ő a virágok országába költözött. Hol a méhek mézbe zárták aranyát, s a nap kulcsa nyitotta ajtaját.

Szépsége mint, a nyugvó hamvas forró tűzvirág, kinek tüzét e fa virágai táplálták. Arcát itt az árnyak simogatták lágyan, lüktető kacér gondolataiban egykori holt csókjai vártak.

Elragadta őt lassan az idő mámora, s szirmai szebbek voltak, mint valaha. Egy volt itt, a sokaságban! Egy, a legnagyobb! Virág lett, kinyílt csendben…, s tovább álmodott.

Érchegyi Csaba Rudolf

2024. 08. 05.

Jelen irodalmi mű, a szerzői jogvédelem hatálya alá tartozik.

Kategóriák
Versek

Porszem világa

Dongó járt ma egy virágon,

szorgosan kereste egy

porszemben a világot.

Mirtusz kelyhe volt tele töltve

illatának italával, fehérben

csillogott itt a nap aranyában.

Gerle pár turbékolt mély hangja

ütemével, fenyő ágán lengett

a tobozok közt, erdejében.

Már-már a horizontot a pára függönye

takarta el. Alá festette kék szőnyegét,

s rajta szűz fodrainak habos csipkéivel.

Kutyák ugattak fontoltan, tagoltan,

üzengettek itt a csendes hangzavarban.

Halovány hold, kelve ébredt fényében.

S a távozó nap csókja festette meg,

kedvesének ezüstszálas mezejét.

Így merült álomba, jövendőbelije éjjelén.

Közben a város földi csillagképeit a pára

tisztogatta, fényeinek foltos pecsétjei

az est világát helyenként gyújtogatta.

Kialudtak a fények, hálni tért az éj is,

s fohászként suttogott hajnalához.

Nyisd ki ablakod, engedd be a fényt is…

Érchegyi Csaba Rudolf

Budapest, 2024. 06. 12.

Jelen irodalmi mű, a szerzői jogvédelem hatálya alá tartozik.

Kategóriák
Versek

Goromba gomba

Goromba gomba,

az avar alatt bújva.

Motyog kalapja alatt,

Jajj…csak a szél ne fújna.

Az ég könnye hullik, 

s a menny szemeteli

cseppjében aranyát.

Jajj…, csak a szél ne fújna.

Hullámzik az erdei szőnyeg,

levelek söpörnek alatta,

zizeg a zűrzavar, fodrával aratva.

Jajj…, csak a. szél ne fújna..

Duzzad a gomba fedelével,

könnyes gombjainak porózus

zsákjai, tele van melegében.

Jajj…, csak a szél ne fújna.

Goromba a mérges gomba,

beágyazva az avarba fúlva. Sapkája

fehér pettyein, a hold zongorázott

újra. Jajj…, csak a szél ne fújna.

Estben borult betakarva, s

szótlanul izzadott alatta.

Testének néma szava azt

sugallta…, hagyj magamra!

Érchegyi Csaba Rudolf

Visegrád, 2024. 05. 23.

Jelen irodalmi mű, a szerzői jogvédelem hatálya alá tartozik.

Kategóriák
Versek

A Dunakanyar parkettjén

A nagymarosi bozontos dombokon, mint egy-egy karosszék álltak a házak. Visegrád arcát abból nézték, s a folyó, mint egy szekerce vágott bele a föld vonalába.

A kompon lágy szellő fújdogált, s a furulya szavát a hajó dízelmotorja zúgta át.

Tavasz dagadó keblére született az élet, szemem tolla jegyezte be elmém regényébe.

E tájban álmodozó tekintetek utaztak most velem, a komp zajában a szótlanság idillt teremt. Forgott a film, s vele az idő pergett, így jutott nekem is a Duna parkettjén a szerep.

Délelőtt volt, a nap serényen gereblyézte át a tájat, helyenként sötét foltok voltak, de ahogy emelkedett, újra járta. Illatok s színek keltek itt egybe, csicsergő madarak voltak a fákon telepekbe.

A tavasz karmestere elevenen vezényelt, s ahova mutatott, új csodák születtek a régi helyére. Színek néma szimfóniája kísért a fény oltárán, s bölcsőmbe ringatott el…, itt a Dunakanyar folyóján.

 Érchegyi Csaba Rudolf

Visegrád, 2024.04.06.

Jelen irodalmi mű, a szerzői jogvédelem hatálya alatt áll.

Kategóriák
Versek

Szemfény

Egy nő mosolyára ébredtem, szemének fénye forró lángot gyújtott bennem, holdjának még harmatos csókja, a csillagokhoz emelt engem.

A platán sor árnyékából született. A fényre kilépve, mint egy ringó hajó a lágy szellőben felém közeledett. Csipke kalap volt a fején, talán fehér, karimája méretes…

Feltűnő személye tálcán kínálta a csendet, s testét a fákon át fésült napfény melengette. Kopogó cipője a merengőket lazította, illat fátyolát uszályként húzta.

Egy kávézóba tért be s helyet foglalt, mint egy dáma. A pincér lába gyökerezett, a pillantását látva. Lángoló ajka kék szemében szunnyadt, ült, s várt a mostban…

A pincér kisvártatva színe elé járult, munkája hirtelen élmény lett, s ámult-bámult. Sajgó lábát a parfüm glóriája feledve borogatta, rügyként pattant, mosolyogva.

Ébredezett a város…, s a korzó hangos csevegések közt volt még álmos. Nyárfa virágaként telt meg lassan a sétány, s a templom harangja, a lelkeket hívogatta már.

A kávézó illata a sétány virágait szólongatta, s színeiben beleolvadt e gyönyörű dáma. Csak az idő maszatolta el képét, mi a férfiszívet hangolta, s gyújtotta a korzót lángra…

Érchegyi Csaba Rudolf

Visegrád, 2024. 03.30.

Jelen irodalmi mű, a szerzői jogvédelem hatálya alatt áll.

Kategóriák
Versek

Tokaj

Csendes tavaszi reggel volt, a Tiszaparton előttem egy nyírfa állt. Zöldellő koronáját hallom, ahogy égbe kiált! Tokaj hegye lábát mosta a reggeli Tiszában, így festett bennem képet, s ecset híján tollal pingáltam…

A fa árnyéka vásznán egy kék-fehér hajó várt, s az éber bölcs folyón az ég tükre ébredezett már. Partján rozsdás híd feküdt a harmat könnye takargatta, s az emelkedő nap, a keblén cseppjeit egyenként szólongatta.

Itt a zöldellő levelek oly hangosan lármáztak a folyó parton, mint a templomban járók, kik a papot feledik míg a misét tartja. Lassú járású ez a folyó, partját hosszú kőfal támogatta, vak medre titkokat rejtett, nekem nem beszélt róla…

Ablakot nyitottam, s a hűvös beosont hozzám… Végig mosta testem, reá libabőrt húzva, mitől majdnem gágogtam tán…  Felébredtem, mint egy bóbiskoló kocsis a szekerén, s fakopáncs koppintott, ébredj emberfia és nézz felfelé…

Az ég ragyogott, arany kabát volt rajta… Gombjai fénylettek itt-ott, ezüstös fényes szálával varrva. Úgy látom, hogy ez a ruha mindenkire jó lehet tán, s Isten az időre bízta, hogy ki mit öltsön magára, s a világ majd úgy tekint rá..!

Érchegyi Csaba Rudolf

Tokaj, 2024.03.17.

Jelen irodalmi mű, a szerzői jogvédelem hatálya alá tartozik.

Kategóriák
Versek

Májusi merengés

Harmatcseppek fürdették a reggeli tájat. Az ablakon kitekintve, nyújtózkodó fákat s ébredező virágokat láttam.

Konyha ablakom előtt bólogatott az orgona, szél játszott rajta s dallama cseppjeit rázta le, hullottak alá ide s oda.

Kiléptem az udvarra, hol a lila akác kopáron szunnyadt egymagában. Szomszédja a fenyő, miben csiripelő éhes fiókák a kukacokra vártak.

Odébb a veteményes és fűszeres kert, mi zöld bársony szőnyegeként simult a kertbe, életből ott, helyén életet lehelve.

Hatalmas diófa állt a kertben, levelét bontogatta. Nem messze a birs, kinek

hófehér elegáns köntöse szinte beszélt rajta.

Bazsarózsák bimbója, mint telt keblek egy csokorban álltak. Rajtuk vízcseppek, s bennük a kert képének részlete volt bezárva.

A keleti nap emelkedni kezdett, s a gyönyörű ébredő rózsák fodros flamenco ruhái, engem leszögeztek.

Felettük zöld ringlók csüngtek a fákon, mint egy tábornyi hadsereg katonái, sorra bevetésre vártak.

Fényben úszott minden, csak egy harkály törte meg a csendet. Ki gyógyított egy fát kopácsolva, reggelit keresve.

Mint egy tekergő illat folyó a kávéillat úgy mosta át orromat, ébredeztem…, s a nyitott konyha ablakból, valaki engem szólongat.

A reggeli kész volt de én nem vallottam be, jóllaktam azzal amit láttam odakint, csak a kávé, s egy mosoly hívott be…

Érchegyi Csaba Rudolf

Csővár, 2023.05.13.

Jelen irodalmi mű, a szerzői jogvédelem hatálya alá tartozik.