Kategóriák
Versek

Egy illat virágai

Mint, egy virágos égbolt ölelte át, bódulva hallgatta a virágok álmát, mihez a szél muzsikált. Szeme vásznán a fa koronája, ajka rúzsát a naplemente gyújtotta lángra.

Egy virág volt a sok között, de nyelve sziklaként pihent, s ő a virágok országába költözött. Hol a méhek mézbe zárták aranyát, s a nap kulcsa nyitotta ajtaját.

Szépsége mint, a nyugvó hamvas forró tűzvirág, kinek tüzét e fa virágai táplálták. Arcát itt az árnyak simogatták lágyan, lüktető kacér gondolataiban egykori holt csókjai vártak.

Elragadta őt lassan az idő mámora, s szirmai szebbek voltak, mint valaha. Egy volt itt, a sokaságban! Egy, a legnagyobb! Virág lett, kinyílt csendben…, s tovább álmodott.

Érchegyi Csaba Rudolf

2024. 08. 05.

Jelen irodalmi mű, a szerzői jogvédelem hatálya alá tartozik.

Kategóriák
Versek

Egy sellő mosolya

Édesanyám tavacskájában cseperedtem. Szemem tükrében a fény, tiszta lángot melengetett.

Felbukkantam, mint egy sellő, s néma hárfám mesélte el, hogy nálam a mosoly az első.

Ölelt lágyan víz, s vele az élet. Úgy ringatott el ha kellett, hogyha fájt is a szó, az könnyeimben égett.

Tündér vagyok még…, de lehet, hogy angyal!? Pillangó szárnyára írtam én, amit a szívem most gondolt…

Érchegyi Csaba Rudolf

Visegrád, 2024. 07. 26.

Jelen irodalmi mű, a szerzői jogvédelem hatálya alá tartozik.

Kategóriák
Versek

Porszem világa

Dongó járt ma egy virágon,

szorgosan kereste egy

porszemben a világot.

Mirtusz kelyhe volt tele töltve

illatának italával, fehérben

csillogott itt a nap aranyában.

Gerle pár turbékolt mély hangja

ütemével, fenyő ágán lengett

a tobozok közt, erdejében.

Már-már a horizontot a pára függönye

takarta el. Alá festette kék szőnyegét,

s rajta szűz fodrainak habos csipkéivel.

Kutyák ugattak fontoltan, tagoltan,

üzengettek itt a csendes hangzavarban.

Halovány hold, kelve ébredt fényében.

S a távozó nap csókja festette meg,

kedvesének ezüstszálas mezejét.

Így merült álomba, jövendőbelije éjjelén.

Közben a város földi csillagképeit a pára

tisztogatta, fényeinek foltos pecsétjei

az est világát helyenként gyújtogatta.

Kialudtak a fények, hálni tért az éj is,

s fohászként suttogott hajnalához.

Nyisd ki ablakod, engedd be a fényt is…

Érchegyi Csaba Rudolf

Budapest, 2024. 06. 12.

Jelen irodalmi mű, a szerzői jogvédelem hatálya alá tartozik.

Kategóriák
Versek

Goromba gomba

Goromba gomba,

az avar alatt bújva.

Motyog kalapja alatt,

Jajj…csak a szél ne fújna.

Az ég könnye hullik, 

s a menny szemeteli

cseppjében aranyát.

Jajj…, csak a szél ne fújna.

Hullámzik az erdei szőnyeg,

levelek söpörnek alatta,

zizeg a zűrzavar, fodrával aratva.

Jajj…, csak a. szél ne fújna..

Duzzad a gomba fedelével,

könnyes gombjainak porózus

zsákjai, tele van melegében.

Jajj…, csak a szél ne fújna.

Goromba a mérges gomba,

beágyazva az avarba fúlva. Sapkája

fehér pettyein, a hold zongorázott

újra. Jajj…, csak a szél ne fújna.

Estben borult betakarva, s

szótlanul izzadott alatta.

Testének néma szava azt

sugallta…, hagyj magamra!

Érchegyi Csaba Rudolf

Visegrád, 2024. 05. 23.

Jelen irodalmi mű, a szerzői jogvédelem hatálya alá tartozik.

Kategóriák
Versek

Elkendőzött szavak

Elkendőzött szavak idővel vissza- visszatérnek, s vele a múlt színpadán a hófehér harangvirágok kongva mesélnek.

Aki eddig tavában ücsörgött s maga tükrét látta benne, ellenség lesz neki örökké az, ki maga képére fodrot merne, vetne.

Féltve veszne képe ott a hullámsírban, fényét megtörve, s éltében fuldokolva. S amikor a tiszta víz a mélyben átöleli, kendőben csomagolt szavai a partra veti…

Onnan tekint vissza a habzó hullámokra, hol a nap képében egy tisztálkodó szárnyas fehérló hívogatja. Hátán repül vele az ég felé, s elkendőzött szavait a fény kovácsa, edzi majd erénnyé…

Érchegyi Csaba Rudolf

Visegrád, 2024. 05. 08.

Jelen irodalmi mű, a szerzői jogvédelem hatálya alá tartozik.

Kategóriák
Versek

Gitárszó

Megszólalt egy gitár, s mint egy mennyei hárfa hangja, szíven talált. Egy asztalnyi görög éneke érzéseikben hatott át, s jó kedvet terített a dél asztalán.

Az utca népe csörgedezett, a gitárszó az éter hangzavarát fojtotta meg.  A zene e térben úgy ropta a táncot, hogy az ajkak a mosolyok szomjára vágytak.

Nap ölelte itt delelő fényét melegében, így közvetítve az utca népnek. Állva táncolt az asztal a zene alatt, s vele a pengő húr, mint egy jó feleség, a dalban kísérő maradt.

Előttem lágy szellő macerálta a fák lombjait, s árnyékukból a levelek néha-néha a fény elé hajoltak. Árva tolvajként csentem én is egy kis vigasságot, így történt…, hogy a világ, engem is szebbnek látott.

A lírikus görög énekszó nem engedett el…, merev kősziklaként voltam ott, gyökereimmel. Zöldellő hajtás ébredt ormomon, s a nap sütötte zene zuhataga, folyt át tollamon…

Szép gondolatok nyíltak most bennem, elmém völgyében zuhantam, nyíló virág lettem. Illatom mámora a zene világát körém ácsolta, s így élhettem benne, míg nem távoztam.

Mi úgy különböztünk itt tavernában, mint kavicsok a parton, színben s méretben is mások voltunk. Vendég voltam, s előttem a gitár az énekszóval házasodott, fátyoli fénye alatt gyújtott világot annak, aki álmodozott…

Érchegyi Csaba Rudolf

2024.04.14.

Jelen irodalmi mű, a szerzői jogvédelem hatálya alá tartozik.

Kategóriák
Versek

A Dunakanyar parkettjén

A nagymarosi bozontos dombokon, mint egy-egy karosszék álltak a házak. Visegrád arcát abból nézték, s a folyó, mint egy szekerce vágott bele a föld vonalába.

A kompon lágy szellő fújdogált, s a furulya szavát a hajó dízelmotorja zúgta át.

Tavasz dagadó keblére született az élet, szemem tolla jegyezte be elmém regényébe.

E tájban álmodozó tekintetek utaztak most velem, a komp zajában a szótlanság idillt teremt. Forgott a film, s vele az idő pergett, így jutott nekem is a Duna parkettjén a szerep.

Délelőtt volt, a nap serényen gereblyézte át a tájat, helyenként sötét foltok voltak, de ahogy emelkedett, újra járta. Illatok s színek keltek itt egybe, csicsergő madarak voltak a fákon telepekbe.

A tavasz karmestere elevenen vezényelt, s ahova mutatott, új csodák születtek a régi helyére. Színek néma szimfóniája kísért a fény oltárán, s bölcsőmbe ringatott el…, itt a Dunakanyar folyóján.

 Érchegyi Csaba Rudolf

Visegrád, 2024.04.06.

Jelen irodalmi mű, a szerzői jogvédelem hatálya alatt áll.

Kategóriák
Versek

Szemfény

Egy nő mosolyára ébredtem, szemének fénye forró lángot gyújtott bennem, holdjának még harmatos csókja, a csillagokhoz emelt engem.

A platán sor árnyékából született. A fényre kilépve, mint egy ringó hajó a lágy szellőben felém közeledett. Csipke kalap volt a fején, talán fehér, karimája méretes…

Feltűnő személye tálcán kínálta a csendet, s testét a fákon át fésült napfény melengette. Kopogó cipője a merengőket lazította, illat fátyolát uszályként húzta.

Egy kávézóba tért be s helyet foglalt, mint egy dáma. A pincér lába gyökerezett, a pillantását látva. Lángoló ajka kék szemében szunnyadt, ült, s várt a mostban…

A pincér kisvártatva színe elé járult, munkája hirtelen élmény lett, s ámult-bámult. Sajgó lábát a parfüm glóriája feledve borogatta, rügyként pattant, mosolyogva.

Ébredezett a város…, s a korzó hangos csevegések közt volt még álmos. Nyárfa virágaként telt meg lassan a sétány, s a templom harangja, a lelkeket hívogatta már.

A kávézó illata a sétány virágait szólongatta, s színeiben beleolvadt e gyönyörű dáma. Csak az idő maszatolta el képét, mi a férfiszívet hangolta, s gyújtotta a korzót lángra…

Érchegyi Csaba Rudolf

Visegrád, 2024. 03.30.

Jelen irodalmi mű, a szerzői jogvédelem hatálya alatt áll.

Kategóriák
Versek

Tokaj

Csendes tavaszi reggel volt, a Tiszaparton előttem egy nyírfa állt. Zöldellő koronáját hallom, ahogy égbe kiált! Tokaj hegye lábát mosta a reggeli Tiszában, így festett bennem képet, s ecset híján tollal pingáltam…

A fa árnyéka vásznán egy kék-fehér hajó várt, s az éber bölcs folyón az ég tükre ébredezett már. Partján rozsdás híd feküdt a harmat könnye takargatta, s az emelkedő nap, a keblén cseppjeit egyenként szólongatta.

Itt a zöldellő levelek oly hangosan lármáztak a folyó parton, mint a templomban járók, kik a papot feledik míg a misét tartja. Lassú járású ez a folyó, partját hosszú kőfal támogatta, vak medre titkokat rejtett, nekem nem beszélt róla…

Ablakot nyitottam, s a hűvös beosont hozzám… Végig mosta testem, reá libabőrt húzva, mitől majdnem gágogtam tán…  Felébredtem, mint egy bóbiskoló kocsis a szekerén, s fakopáncs koppintott, ébredj emberfia és nézz felfelé…

Az ég ragyogott, arany kabát volt rajta… Gombjai fénylettek itt-ott, ezüstös fényes szálával varrva. Úgy látom, hogy ez a ruha mindenkire jó lehet tán, s Isten az időre bízta, hogy ki mit öltsön magára, s a világ majd úgy tekint rá..!

Érchegyi Csaba Rudolf

Tokaj, 2024.03.17.

Jelen irodalmi mű, a szerzői jogvédelem hatálya alá tartozik.

Kategóriák
Versek

Fekete hóvirág

A jövő inasai mindig egyszerre léptek, menetelnek uruk parancsára, félre sohasem lépnek. Ember alkotta időgépek, visszafelé soha, csak előre néznek..

Közelre évek óta nem látok jól, a korom úgy döntött, hogy már elég volt… Ma messzebbre látok…, földes lábát az idő belém törli, nem kell mindent elnéznem, velem ő így közli…

A távol elérhető, nem kell semmit tennem, a konyhaszéken ülve a tenger hullámzik, s zúgolódik bennem. Tükrében Panama, hol én kolibrit etetek, turistaként lenni nekem így is jó, szeretem…

Az esti fáradtság, mint egy ábrándozó koalát döntene ágyba, de az ide s tova marasztal engem a konyhába. Ásítozva elharaptam képeim, s elindultam lassan az ágyamhoz, visznek lépteim.

Ábrándok mosolya ragadt arcomon, hálómba belépve izzó csonka sólámpám a lenyugvó napsugarait festi fel a falakon. Hallom, ahogy kint dúdol a szél, s a telihold benéz az ablakon, megigéz…

Ezüst fénye a narancs izzó bársonyát simogatta, s egy emlékmű üresen állt az asztalon kiszáradva. A váza, néhai virágaim nyugvó helye, az idő kegyetlen volt, őket benne csendben eltemette…

Szemhéjjam takart be…, vitorlám repített tova emlékeim tengerén, hol forró csókok párologtak el, s hulló könnyük alatt bőrig áztam én. Benne mennydörgő villámok csaptak le rám, s a fagyos óceán jegén égtem el, mint egy eltévedt fekete hóvirág…

Érchegyi Csaba Rudolf

Visegrád, 2024.03.05.

Jelen irodalmi mű, a szerzői jogvédelem hatálya alá tartozik.

Érchegyi Versei
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.