Ősz haja volt, rövid hullámos. Mosolya, nyugalmat sugárzott.
Alacsony lett, s kicsit billegett. Főzött rám s várt engem, mert szeretett.
Az esti ropogó tűz előtt, sokat mesélt. Világáról szólt, benne sok-sok szenvedély.
Új ruhában nem járt, de könyve volt jócskán. S drága emlékei, szíve ládájából borultak reám.
Teste, mint egy őszi sárguló levél, szeme tükrében született meg e költemény.
Majd egy nap kabátja a fogason maradt… Mosolyát hagyta hagyatékként, ez a szabad akarat…
Érchegyi Csaba Rudolf
2023.11.28.
Jelen irodalmi mű, a szerzői jogvédelem hatálya alá tartozik!