Szerző: formaldehid

A valami néha semmi, de ha sorsod tervezik, azt el kell vetni.

Nem látsz tisztán e világban, vakító villanások hangjai némítanak téged s tudatják veled, hogy csak egy szám vagy, amit ők létrehoznak néked.

Együtt kell ébrednünk még a bilincs nem kattan, szeretettel körbe álljuk a sátánt, elpusztítva őt s vele a katlant. 

Kijelölt, boldogtalan torz és vak elmék, azt hiszitek ha okos-bután éltek, az átjárók nem büntetnek meg ezért…

Hangokat hallotok mi a parancs hangja, nektek csak egy irány van s nincs balra.

Ha balra mész puskaropogásban éled meg azt, hogy már a remény is megtagad.

Ne félj, mert téged a sors már elítélt, csak a végzet vár rád s nem kísért.

Fekete szemedben még a hold sem világít s ahova Isten küld a fekáliában úszik s nincs ott kanális.

E világ mocska és bűze meg sem közelíti azt, amit tettél egykor az emberekkel, hogy a másvilágra küldve őket a hatalmad felett uralkodj majd.

A vagyon fog eltemetni téged s minden éjjel a levegő után kapkodva riadtan ébredsz.

Jó okod van félni,… mert a túlvilág nem kímél majd, s nem fog hagyni élni.

Érchegyi Csaba Rudolf

Létrehozva: 2021.04.15.

Jelen irodalmi mű, a szerzői jogvédelem hatálya alá tartozik.

Egykor az életemben felébredtem, s mikor gyorsult velem az idő nem sokat láttam belőle csak elmélkedtem.

Úgy döntöttem, nem csinálom azt amit nem akarok s elutazom oda ahova én akarok.

Megfogadtam, hogy felmászom a hegyekre s lenézek a völgyekbe, köszönök a birkáknak és meggyónok egy bírának.

Megélem azt amitől féltem, s a zsarnokságot elítélve hátra hagyok mindent miből éltem.

Mindenkit meghívok az asztalomhoz vacsorára, szemük tükrében látom a választ… megőrült ez az ember vén korára.

Könyvet írok s benne üzenem az utókornak, hogy én az élet dallamát komponálom itt, s most rendezem sorba.

Vágyom az édesre s közben nyalom a sót, szomjazom mindenre mit kihagytam, mert nem láttam az utat mi előttem volt.

Megbocsátok mindenkinek s magamnak, várom a szivárványt, hogy a kertemben az esőben locsoljak.

Vártam az estét, a csillag fényében fürdőztem s az elmém azt sugallta nekem, megjöttem.

E gondolatok által egy állandó állapotba kerültem, s a szívem szeretetében elmerülve, úgy éreztem felnőttem.

Reggelre virradva megértettem, hogy nincs idő mielőtt rohanjak, csak a tér van velem, miben sorsommal helyet kell foglaljak. 

A figyelem gyógyít ma már engem, amit mindenre s mindenkire áldozok, s közben kiteljesedem és egy új világról álmodok.

Nem várok a holnapra csak a mának élek, mert tudom, hogy egy lélek a térben mindent elérhet.

Érchegyi Csaba Rudolf

Létrehozva: 2021.04.09.

Jelen irodalmi mű, a szerzői jogvédelem hatálya alá tartozik.

Fáradt vagyok ég a testem, lángok között az ágyban fekszem.

Gondolatok keringenek, nem hagynak nyugodni, mert elmémben már csak pislákol a fény s hagyom kialudni.

Reggel hamvaimból kelek és megvárom, hogy elmém újjáépítse az éber világom.

Éjjel megtisztultam az alvó gondolatok közt, melegítettem és tápláltam azt, ki értem jött.

A reggelre ráébredve s az álomban történt eseményen elmélkedve, maga a találkozás foglalkoztatott, hogy miért nem válaszolt s csak gondolkodtatott.

Nyomott hagyott bennem, szüntelen hívtam álmomban, s csak akkor jött el hozzám, ha újra lángoltam.

Fáradtság volt a kimerültség istene, s némán ápolt engem, mert Ő ennek a mestere.

Ő oltotta tüzemet és látta elmémben zajló viharom, a felszálló gőzben távozott el s üzente nekem, a bölcsességem itt hagyom.

Érchegyi Csaba Rudolf

Létrehozva: 2021.04.07.

Jelen irodalmi mű a szerzői jogvédelem hatálya alá tartozik.

A történetem úgy kezdem, hogy hidd el a problémák tanulságai oldozták fel életem.

Voltak szerelmeim, kik ébresztették alvó ménesem, s lovammal a boldogság rétjein át vágtattam a forrásig, hol egy írás várt, mit a fény írt nekem.

Az üzeneten ez állt. A halál vagyok s érted jöttem, de ne éld meg végzettként a jelenlétem.

Én csak elkísérlek az új világig, ahol várnak rád a tanítások. Sajnos a lényegre nem figyeltél, ami miatt leszülettél.

Emelkedem testemből érzem, s a halál szólt hozzám:

Egészséged oltárát romboltad le s várt a betegség,… mert nem volt benned figyelem sem megértés.

Hogy mi taszított téged…talán a félelem, vagy egy gondolat, s te hagytad hogy elvigyen.

Hitedet kerested s hívtad, de csak ateista lelked szava ragadt el mindig, sugallva neked, hogy a jövőd most írja…

Világképed előtti felszínes bátorságod a gyávaságba torkollott, s egyéniséged a hétköznapok szeretetének hiányában már egy mocsárban fuldoklott.

Tudtad valahol, hogy egy új világ már vár téged, s lebegve elengedted magad, hogy a fény bölcseit megkérdezd.

A választ megkaptad, de késő volt:

Maradj ébren az életben, mert ha a fényben izzik az értelem a javak nem vakíthatnak el, mint homály a ködben, és elúszik vele a félelem…

Ennyit kell tudnod, hogy valójában miért létezel..!

Érchegyi Csaba Rudolf

Létrehozva: 2021.04.02.

Jelen irodalmi mű, a szerzői jogvédelem hatálya alá tartozik.

Az idő itt hagy másodpercről másodpercre, ha kérdeznék tőle, ő nem felelne.

Nem látom őt, csak üzen nekem, a testemet használja mértékének s így a jeleit észreveszem.

Csodákat művel az idő velem…

Pillanataim állomásain időzik velem, hol a boldogságom.. vagy a végzetem filmje pereghet nekem..

Hagyjon itt (!) szóltam, vagy vigyen, lássa bűnös vagy tiszta lelkem, s ha kell ítéljen el.

Így kapok mindent vissza, mit vesztettem vagy cselekedtem, az egyensúllyal szemben nincs miért, hogy ellenkezzem.

Gondolataim hajóján az étert kérdeztem, vajon mit keresek én itt, s mire születtem…?

Mi az, hogy tudat, erre ébredtem, mikor lelkem igazsága magam előtt vérzett el.

Voltak terveim s álmaim miben változtam. Előre forgó időm kerekén táncoltam, a fény spektrumába olvadtam, s a dimenziók közt szárnyaltam.

Tudtam, Én vagyok a világ gyermeke s atyám az univerzum. Ki a lét és anyag felett uralkodik, de ha kell a bolygók népéhez szólva teremtve meg is mutatkozik.

Az idő az univerzumban a fényt hozta, s nekünk annyi jut belőle, ami a megvilágosodásban az ébredést elhozza.

A Földanyácska a testén élőket az idő fényével gondozza, s míg a keblén hordoz minket, szívünk együtt fog dobogni s nincs ki oldozza.

Érchegyi Csaba Rudolf

Létrehozva:2021.03.30.

Jelen irodalmi mű, a szerzői jogvédelem hatálya alá tartozik.