A digitális világ etet, a könyv ami táplál…
Egy sorban több szellem is jár…, de a szem repít oda, ahol a gondolat a léttel jegyben jár…
Érchegyi Csaba Rudolf
Visegrád, 2026.01.22.
Jelen irodalmi mű, a szerzői jogvédelem hatálya alá tartozik.
Címke: Nyári
Kategóriák
Kereszt
Érchegyi Csaba Rudolf
Visegrád, 2026.01.08.
Jelen irodalmi képi alkotás, a szerzői jogvédelem hatálya alá tartozik.
Kategóriák
Világtalanok
Könnyezik a kék ég,
s felette a nap
tűzben ég…
Búskomor a világ,
vihar, s szelek
ideje jár…
Lángoló csókok
oltják szívem…,
fáj a sebem…
Csíkos ég alatt,
virágos rét
szárad el…
S a világtalanok,
méreg cseppei
érnek el…
Érchegyi Csaba Rudolf
2026.01.04.
Jelen irodalmi mű, a szerzői jogvédelem hatálya alá tartozik.
Kategóriák
Egy háló szőttese
Egy párás reggelen, néma szonettek sorai csillámlottak egy csokor íriszben. Ébredt még a világ, s csak a csend pihent e ködös könnyes reggelen. Korban álldogálva a város üzenetén mélyedtem el, s gondolatom hangja, zakatoló elmém lépteiben forrtak fel.
Egy bélyeggel akarják ma feladni a magyar akaratot…?! Egy boríték, s egy bélyeg? Megüzenték, hogy megcselekedték amivel megbüntet a haza…? Mhh…Sok itt a fekete varjú, a sok szarkát figyeli…s közben a nagy medve levesét, idegen kígyó mérgezi.
E lét egy isteni háló, amelyet senki sem szőtt meg tökéletesen. Ezer meg ezer év sem volt elég, hogy a sötétség beteljesedjen… Halott csillagot, egy új temeti, s egy szál virág is elég, hogy elmondja: az élet kertjében az Istenek, s mi kertészkedünk.
Ez a Magyar lelkek kertje, teli s teli virággal, melyek illatjainak üzenetei áthatják e világot… Nőjetek csak virágok: ásott halmon, szikla közt, tóban, s a Hortobágyon. Meséljétek el, hányszor állt talpra e nemzet, s szórtátok magotok hegyen át, s az óceánon.
Úgy meséljétek el, hogy a hontalanok is meghallják! Kiknek torkán akadt sokszor az idegen nyelv, s lelkükben a fagyos szorongás… Az érkező világ ma hidegen perzsel, fekete lángjának füst tengerében fuldoklók, vak szemekkel.
Itt már az ég, s a föld ketté vált… Egy fényes nép lelke kell majd, ki csillagszekerén hajt fent a világi kapukon át. Kinek vére egykor patakokban folyt Európa horizontja alatt, ma az égre néz fel…, s hazájának szíve ott dobog a csillagok alatt…
Érchegyi Csaba Rudolf
Visegrád, 2025.12.10.
Jelen irodalmi mű, a szerzői jogvédelem hatálya alá tartozik.
Felső világ ma szemét dörzsöli, dunyhája gyöngye kopogtat, hullik az eső. Virágzik a ringló, tavaszi ünneplő ruháját öltve. Mellette az aranyeső, neki napsárga fényt kölcsönözve.
Szitál s zuhog nap-napután… A zöld hadserege fölényesen ostromolja kertem, s a vakond is morog tán. Lila virágok ibolya kosztümben kecsesen álldogálnak, s fehérben a meténg, az ég könnyében bőrig ázva.
Egy szó sem csattan el…, a béke illata terjeng a kert levegőjében. Borostyán zuhog le csendben borítja akác támfalam, kendőzve kertem szigeteit, ahol csak lehet, e varázslatos birtokon.
Gyönyörű néma hárfa ez a kerti világ, magán játszik, s harmónia öleli szótlansága szépségét, értve neki minden szavát. Talán szépsége a nyelve…, formában s színben mindnyájunknak megénekelve.
Érchegyi Csaba Rudolf
Visegrád, 2025.04.04.
Jelen irodalmi mű, a szerzői jogvédelem hatálya alá tartozik.
Sötét hideg áll az ablakom előtt. Csendben vár, amíg a meleg meglepi őt. Napja öltözteti, s vetkőzteti. Ezüst gombjával a hold vértezi.
Mozdulatlan pihen az éj, s nem kacér, mint a napsugár a dél egén. Sötét szeme pihen az ég fenekén, s nem faggatja e világot, mert a mélyen alvó csend reggelre elvetél.
Hűvös ma vak tekintete, s szívében lángtalan világ gyúl…, Istenemre. Trónusát a mély fekete éter festegeti, s a hold a király, ki ezüstös szálaival csinosítva fényezgeti.
Teste leírhatatlanul hatalmas, szél szabta kabátja láthatatlan, unalmas. De az éj égi korongja lassú táncot lejtve, lágyan karolja kedvesét át, s felette csillagtenger van ma este.
De mi férhet bele egy éjbe? Hol az a pont, ahol belegázolhatnék én a sötét rengetegébe. Ezer kíváncsiság, s félelem hív oda, lelkem elárulnám, ha nem hinnék e gondolatsorba.
Minden színt és ragyogást a sötét ágyán betakar. S csak a hold hajnali könnyén pislákol az új világ, kinek gyermekeit újra meg újra a nap tején örökítve magasztal.
Hangja nincs, talán eladta egy csigának…, remélem nem tévedek e varázslatos világban. S ha majdan megszólítja egy csiga, vele tart majd az éj, s lassan-lassan tűnik tova…
Érchegyi Csaba Rudolf
Visegrád, 2025. 03.19.
Jelen irodalmi mű, a szerzői jogvédelem hatálya alá tartozik.
Kategóriák
Tisza tavi emlék
A Tiszán beköszöntött a reggel, s eleven seregélyek uszálya lebbent fel az égen. Lágy szellő, mint egy dedet ringatta sulyom szigeteit, s közte hattyú család ölelte, gondozta gyermekeit.
Itt-ott egy egy vadkacsa verte fel a vizet, s a többi a zöld hullámzó szőnyegen pihent. Vizipókok szaladgáltak szerteszét, sárga virágok leveleinek szigetén, egy magányos béka üldögélt.
Nádas tengerét gondosan fésülgette a szél, s nem messze tőle egy fatuskón lesben a kormorán, a reggeliért. Mesés volt e reggel, csíkos szürke gém hajózott el felettem.
Ébren pihenő békés madárvilág emelte a tájat, s a felhő habjainak árnyéka alatt korcsolyáztak. Szitakötő ereszkedett kecsesen a lábamra, de apró csókját egy seregély vonulása hirtelen megzavarta.
Valahol messze távolban hófehér, fekete, s szürke foltok keveredtek, vizen ringatózó madarak tanácskoztak, s a tó testén melegedtek. Mögöttük…, kócos, s bozontos koronás fahegyek emelkedtek.
Itt mindenki a nap fényének arany tejében fürdőzött, nádas szigetek előtt, s mögött ejtőzött. Vadlibák hangosan gágogtak fel fel szállva, suhogó szárnyuk hangját a szél csente, s vitte dolgára.
Gyönyörű csérek is játszadoztak, lármáztak, s felettük vijjogó sirály, ki a reggelt rázta fel álmából. Egy árva sikló napozott a legszebb tavirózsa levelén, ezüstös szürke teste csillámlott, olyan volt, mint a gyémánté.
Vizi ősvényeken csurogtam én ma át. Mellettem halászcsónakok bujdostak el, mint akár egy betyár… Zsákmányuk hálójukban vergődött, s némaságuk ordította: prédák lettünk, sorsunk megtörve…!
Varázslatos jégmadár reppent fel, csőrében halával, ki egy bedőlt fára landolt le a zsákmánnyal. Foltos árnyas szőnyegeken hajóztam én, s a víz asztalán előttem megterített az ég.
E tavon, e táj írta versem. Szemem tükrében tollam virága, s a természet vezette kezem ma reggel… Ez paradicsomi szabadság, vagy a zárkám?! Azt hiszem mindkettő…, ez-az Isteni szabadság!
Érchegyi Csaba Rudolf
Poroszló 2024. 09. 02.
Jelen irodalmi mű, a szerzői jogvédelem hatálya alá tartozik.
Kategóriák
Egy illat virágai
Mint, egy virágos égbolt ölelte át, bódulva hallgatta a virágok álmát, mihez a szél muzsikált. Szeme vásznán a fa koronája, ajka rúzsát a naplemente gyújtotta lángra.
Egy virág volt a sok között, de nyelve sziklaként pihent, s ő a virágok országába költözött. Hol a méhek mézbe zárták aranyát, s a nap kulcsa nyitotta ajtaját.
Szépsége mint, a nyugvó hamvas forró tűzvirág, kinek tüzét e fa virágai táplálták. Arcát itt az árnyak simogatták lágyan, lüktető kacér gondolataiban egykori holt csókjai vártak.
Elragadta őt lassan az idő mámora, s szirmai szebbek voltak, mint valaha. Egy volt itt, a sokaságban! Egy, a legnagyobb! Virág lett, kinyílt csendben…, s tovább álmodott.
Érchegyi Csaba Rudolf
2024. 08. 05.
Jelen irodalmi mű, a szerzői jogvédelem hatálya alá tartozik.
Kategóriák
Porszem világa
Dongó járt ma egy virágon,
szorgosan kereste egy
porszemben a világot.
Mirtusz kelyhe volt tele töltve
illatának italával, fehérben
csillogott itt a nap aranyában.
Gerle pár turbékolt mély hangja
ütemével, fenyő ágán lengett
a tobozok közt, erdejében.
Már-már a horizontot a pára függönye
takarta el. Alá festette kék szőnyegét,
s rajta szűz fodrainak habos csipkéivel.
Kutyák ugattak fontoltan, tagoltan,
üzengettek itt a csendes hangzavarban.
Halovány hold, kelve ébredt fényében.
S a távozó nap csókja festette meg,
kedvesének ezüstszálas mezejét.
Így merült álomba, jövendőbelije éjjelén.
Közben a város földi csillagképeit a pára
tisztogatta, fényeinek foltos pecsétjei
az est világát helyenként gyújtogatta.
Kialudtak a fények, hálni tért az éj is,
s fohászként suttogott hajnalához.
Nyisd ki ablakod, engedd be a fényt is…
Érchegyi Csaba Rudolf
Budapest, 2024. 06. 12.
Jelen irodalmi mű, a szerzői jogvédelem hatálya alá tartozik.
Kategóriák
Goromba gomba
Goromba gomba,
az avar alatt bújva.
Motyog kalapja alatt,
Jajj…csak a szél ne fújna.
Az ég könnye hullik,
s a menny szemeteli
cseppjében aranyát.
Jajj…, csak a szél ne fújna.
Hullámzik az erdei szőnyeg,
levelek söpörnek alatta,
zizeg a zűrzavar, fodrával aratva.
Jajj…, csak a. szél ne fújna..
Duzzad a gomba fedelével,
könnyes gombjainak porózus
zsákjai, tele van melegében.
Jajj…, csak a szél ne fújna.
Goromba a mérges gomba,
beágyazva az avarba fúlva. Sapkája
fehér pettyein, a hold zongorázott
újra. Jajj…, csak a szél ne fújna.
Estben borult betakarva, s
szótlanul izzadott alatta.
Testének néma szava azt
sugallta…, hagyj magamra!
Érchegyi Csaba Rudolf
Visegrád, 2024. 05. 23.
Jelen irodalmi mű, a szerzői jogvédelem hatálya alá tartozik.